A Magyar Közlönyben péntek éjjel megjelent kormányrendelet értelmében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Facebook-oldalán bejelentette:

  • a Babaváró támogatás igénylésekor a mozaikcsaládoknál nem lesz feltétel az első házasság
  • a diplomás gyed időszaka is beleszámít a tb-jogviszony időtartamába
  • a külföldről hazatérőktől minimálisan elvárt hazai tb-jogviszony-igazolás időtartama pedig 180-ról 90 napra csökken
  • özvegyülés esetén akkor sem szűnik meg a kamattámogatás, ha a házaspárnak öt éven belül nem született gyermeke
  • ikergyermekek születésekor a támogatás törlesztésének szüneteltetése 3+2 évig jár majd, vagyis az egyik gyermekre igénybe vett 3 év után a másik gyermekre is kérhető még 2 év szüneteltetés
  • a jelzáloghitelek csökkentését pedig olyan esetekben is igényelhetik a családok, ha az ingatlan csak az egyik szülő nevén van
  • A CSOK igénylésénél az Egyesült Királyságból hazaköltözőknek a méltányossági eljárás lehetősége is biztosított lesz a külföldi tb-jogviszony igazolásakor során

Novák Katalin hangsúlyozta: a kormány ezentúl is mindent megtesz azért, hogy ne legyenek anyagi akadályai a gyermekvállalásnak, és mindenki itthon alapíthasson családot, teremthessen saját otthont.


(Fotó: Shutterstock)