Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Magyar Nemzetet arról tájékoztatta, hogy két hónap alatt többen éltek a jelzáloghitel-tartozás csökkentésének lehetőségével, mint korábban másfél év alatt. A Családvédelmi Akcióterv részeként ugyanis már kétgyermekes családoknak is előtörleszt az állam egymillió forintot, ráadásul a harmadik gyermek születésével négymillió forinttal lehet mérsékelni a fennálló tartozást.

A tartozásmérséklést 2018. január 1-jétől tette lehetővé a kormány úgy, hogy a harmadik vagy további gyermeket vállaló családok gyermekenként egy-egy millió forinttal csökkenthették lakáscélú jelzáloghitel-tartozásukat. Az idén július elsejétől élő Családvédelmi Akcióterv részeként jelentősen kibővült a lehetőség. A június 30-a után születő második gyermek után egymillió forinttal, a harmadik gyermek után négymillió forinttal lehet kevesebb a családok jelzáloghitel-tartozása, és minden további gyermek születésekor újabb egy-egy millió forintot vállal át az állam. Fontos kitétel, hogy a tartozáscsökkentés iránti kérelmet már a várandósság 12. hete után be lehet nyújtani.

A lehetőség iránti, a korábbinál jóval élénkebb érdeklődés hátterében elsősorban az áll, hogy az új igénylők között nagyon sok a kétgyermekes, illetve a második gyermeküket váró család. Ugyanakkor a bővülésben részben az is szerepet játszhat, hogy korábban talán kevésbé volt ismert ez a családtámogatási forma. A miniszterelnök februári bejelentésével, majd a családvédelmi akcióterv július 1-jei életbelépésével kétségkívül szélesebb körben válhatott ismertté a jelzáloghitel-tartozás állam általi csökkentésének lehetősége.

Mint ismert, a hétpontos családvédelmi Akcióterv négy eleme érhető el július 1-jétől: a Babaváró Támogatás, a használt lakásra is felvehető CSOK-os hitel, a Jelzáloghitel-tartozások bővített elengedése és a Nagycsaládosok autóvásárlási támogatása. Kormányzati közlés szerint a Családvédelmi Akcióterv pontjait eddig már több mint 36 ezren igényelték. A legnagyobb érdeklődés a Babaváró Támogatás iránt mutatkozik, amelyet eddig mintegy 23 ezer házaspár kérelmezett.


(Fotó: Shutterstock)