Egy, az olvasás életminőségre gyakorolt hatását vizsgáló kutatás szerint a könyveket olvasók tovább élnek, mint azok, akik egyáltalán nem olvasnak, vagy azok, akik csak újságokat vesznek a kezükbe. A tanulmány 2017-ben készült el, miután több mint 3000 résztvevő mindennapjait követték nyomon 12 éven át a kutatók. Megállapították, hogy azok, akik hetente 3 és fél óránál többet olvasnak, 23 százalékos valószínűséggel élnek tovább.

Stresszkezelés

Egy másik, a University of Sussex egyetem által közölt 2009-es kutatásban pedig az olvasás stressz szintre gyakorolt hatását vizsgálták. Eszerint az olvasás akár 68%-kal csökkentheti a stresszt. A tanulmány megállapította, hogy 30 perc olvasás ugyanolyan hatékonyan csökkenti a vérnyomást, a pulzusszámot és a szorongást, mint a jóga vagy a humor, és jobb stresszkezelési módszer, mint a zenehallgatás vagy a teázás.

Memóriatréning

Az utóbbi években számos kutatás azt is bizonyította, hogy az olvasás segíthet az Alzheimer-kórban szenvedők állapotromlásának lassításában. A gyakori olvasás fejleszti az emlékező készséget, segíthet a kognitív képességek megőrzésében. A demencia késleltetésében a hangos olvasás bizonyult a legeredményesebbnek.

Szókincs és kommunikáció

Különösebb kutatásra sincs szükség ahhoz, hogy tudjuk, a rendszeres olvasás gazdagítja a szókincset. Minél többet és többfélét olvasunk, annál változatosabb kifejezésekkel találkozunk, ezek pedig észrevétlenül beépülnek a mindennapi szóhasználatunkba. A szókészlet bővítésével pontosabban, választékosabban tudjuk mondatokba rendezni a gondolatainkat, ezzel hatékonyabbá tehetjük a kommunikációnkat.  

Kikapcsolódás

Tavaly ősszel a Bookline készített egy kutatást Magyarországon az olvasási szokásokról. A kérdőív kitöltői egyetértettek azzal, hogy az olvasás segíti a kikapcsolódást. A válaszadók fele tapasztalta azt, hogy egy könyv hatására megváltozott a véleménye egy adott témával kapcsolatban. A felmérésben résztevők csaknem fele pedig megpróbált már változtatni viselkedésén és szokásain egy-egy olvasmány miatt. A válaszadók csaknem 40 százaléka érezte úgy, hogy a rendszeres olvasás hatására kreatívabb és hatékonyabb lett.

Rossz szokások  

Korábban a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) 2020-ban publikált kutatása is vizsgálta a magyar olvasási szokásokat. Eszerint a megkérdezettek 13%-a rendszeresen (hetente legalább egy alkalommal), 34%-a alkalomszerűen, viszont 53%-a sosem olvas.  2005-höz képest 12%-kal csökkent a rendszeresen könyvet olvasó felnőttek aránya. Ez a tendencia valamennyi vizsgált demográfiai csoportban, így az eltérő iskolai végzettségű és nemű embereknél egyaránt megjelent. A megkérdezettek 58%-a sosem vásárol könyvet.

Ugyanakkor a rendszeresen olvasó férfiak évente átlagosan 33, míg a rendszeresen olvasó nők évi átlag 38 könyvet olvasnak.  

Javítsuk a statisztikát! Olvasni bárhol lehet, a villamoson, az ágyban, az orvosra várva, a vízparton vagy egy kényelmes karosszékben, akárhány évesen. Csak vegyük le a könyvet a polcról és nem tudjuk majd letenni!