„Ez a perc, mi nem volt eddig sosem / Rajtad áll, hogy nyersz, vagy vesztesz velem /

Ez a perc, hogy mindenki rajtunk mosolyog, / Ellenség, barát, a rokonok/ Csak bámulnak ránk”

A NOE Demjén Ferenc gyönyörű sorait választotta pályázatuk mottójául, mert kifejezi a házasság, az esküvő eufóriáját, amikor örömünket kifogyhatatlannak érezzük, és csak a csillagos ég a határ. Ebben az örömben szeretnének osztozni azon fiatal párokkal, akik szívesen veszik, ha több ezer fős a násznép a saját családjukon túl, ha a Balatonfüred adja a gyönyörű környezetet és a NOE állja az esküvő költségeit.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) pályázatot hirdet „Nagycsaládos esküvő” címmel az Alapszabályban foglalt feladata (az élet és az anyaság tiszteletére nevelés, a házasságért és a jövő generációjáért érzett felelősség erősítése) megvalósítása céljából.

Pályázók köre:

Olyan fiatal – 30 év alatti – párok jelentkezését várják, akik szerelmüket eljegyzéssel erősítették meg és úgy érzik, hogy eljött az idő, hogy életükben először kimondják a boldogító igent. A beérkezett pályázatokat a NOE elnöksége bírálja el, akik három pályázatot választanak ki. (Nem csak a NOE tagjai pályázhatnak!)

A pályázat beadásának határideje:

2020. január 10.

A pályázat elbírálásának határideje:

2020. február 9. A Házasság Világnapja

További tudnivalók :

A pályázóktól az eljegyzésről készült fotókat (4-5 db), egy rövid, maximum kétoldalas írott, vagy kétperces videofelvételt (mp4) várunk, amelyben bemutatják, hogy miért is fontos számukra a házasság. A pályaműveket a következő címre várják: noe@noe.hu

A pályázat nyerteseinek 2020. szeptember 19-én Balatonfüreden megszervezik a házasságkötését. Ennek keretében biztosítják az anyakönyvvezetőt, a szertartás feldíszített környezetét, egy maximum 30 főre szóló esküvői fogadást a családtagokkal közösen, fotóst, egy grafikussal közösen megálmodott meghívót, támogatóiknak köszönhetően egy szerény ajándékot, és minden programon való részvételt aznap az Őszi Találkozón.

A nyertes pályázók bemutatásra kerülnek a NOE Levelek című kiadványban.

A Pályázó tudomásul veszi, hogy pályázata benyújtásával a pályamű felhasználási jogát automatikusan átadja a Kiírónak, azt a Kiíró a Pályázó külön, további engedélye nélkül nyilvánosságra hozhatja (terjesztés), a nyilvánosság számára bármilyen módon hozzáférhetővé teheti.

(fotó: Shutterstock)