Mi az a Burnout?

A Burnout, más néven kiégési szindróma egy olyan leginkább a munkával összefüggő ártalom, amely hosszabb ideig tartó stressz és fokozott érzelmi megterhelés hatására alakul ki, és komoly mentális kimerülést okoz. Különböző stációitól függően az egészen enyhe tünetektől kezdve a szélsőséges lelki megrázkódtatásig bármi előfordulhat.

Régen az orvosok betegsége volt

– Ez a szindróma nem mai jelenség – kezdi Pál Zsolt. – A segítő szakmákban, az orvosoknál, valamint a szociális területeken már korábban is előfordult. Akkoriban a nehéz sorsú emberek megsegítésekor igazi kihívást jelentett távol maradni a személyes érintettségtől, mégis kellő empátiával fordulni a segített felé. Ez érzelmileg nagyon megerőltetően hatott az elhivatott szakemberre. Később aztán a munkahelyi stressz átszivárgott a hétköznapi életbe is. Így például a számítógép előtt dolgozók ma már ugyanúgy szembenézhetnek a kiégés veszélyeivel, sőt, a szülőség is okozhat egy-egy ilyen nehezebb időszakot. Amikor türelmetlenebbek, stresszesebbek vagyunk akár a párunkkal, akár gyermekünkkel, és nincs lehetőségünk időnként a feltöltődésre, nem azonnal ugyan, de produkálhatjuk a kiégés tüneteit.

Hogyan ismerjük fel?

A coach szerint mondhatjuk, hogy élete során legalább egyszer mindenki átesik ezen a folyamaton, csak nem mindegy, hogy milyen mélységben éli ezt meg.

nagyon fontos a partner támogatása

– Amennyiben úgy érezzük, hogy nem vagyunk a helyünkön és nem leljük már örömünket sem a munkában, sem pedig a magánéletben, beszélhetünk arról, hogy már benne járunk a Burnout folyamatában. Ilyenkor nagyon fontos, hogy a partner támogató magatartásával segítse párját és felhívja a figyelmét a viselkedésbeli változásokra. Van különbség ugyanis aközött, amikor valaki csak a napi dugó miatt kerül egy néhány óráig tartó stresszes hangulatba, vagy pedig tartósan frusztrált, társas kapcsolatai leépülnek és ingerlékeny azokkal is, akikkel korábban nem volt az.

Pál Zsolt magyarázata szerint a kiégés állomásai különböző tüneteket produkálnak.

rendkívül fontos a korai felismerés

– Megfigyelhető a kezdeti lelkesedés, egy idilli helyzet, amelyben az illető motivációval és hatalmas lendülettel veti bele magát a mindennapokba. Ezt a lehiggadás fázisa követi, később pedig a kiábrándultság veszi át az uralmat, amikor is befelé fordul, elveszti a kapcsolatot a külvilággal, a későbbiekben pedig már saját magával is. Szélsőséges esetben öngyilkossághoz is vezethet ez a tünetegyüttes, ezért rendkívül fontos a korai felismerés.

Hogyan előzhetjük meg?

– Ahhoz, hogy egy szülő higgadtan, harmóniában tudjon élni, elengedhetetlen, hogy minimum 2-3 havonta néhány napot önmagára szánjon – fejti ki Zsolt. – Éreznie kell, hogy ő nemcsak egy édesanya, vagy édesapa, hanem autonóm felnőtt, akinek szükségletei, vágyai és céljai vannak. Egy-egy ilyen testi-lelki feltöltődés után sokkal hatékonyabban tud majd funkcionálni, mint szülő, házastárs és dolgozó felnőtt.

Coach vagy pszichológus?

a megoldás valójában bennünk van

– Sokfajta segítséget kereshetünk. Egy coach nagy támogatást képes nyújtani a Burnout jelenség felfedezésében, valamint segíthet elmozdítani az egyént a holtpontról. Azonban fontos tudni, hogy a megoldás valójában bennünk van, tehát mindig a gyógyulni, fejlődni kívánt személynek kell önmagában felfedeznie a megoldást, amihez egy coach motiváló erővel járulhat hozzá. Valakinél csupán a reális önértékelés kialakításában kell segítséget nyújtani, új irányt találni, lehetőségeket felfedezni, ebben az esetben egy 8-10 alkalmas coaching segíthet. Annak viszont, aki már a depresszív időszakát éli és társas, illetve munkahelyi kapcsolatai a végét járják, érdemes egy hosszabb, pszichológus szakember által irányított terápiás folyamatba belevágnia.

Miben segíthet a párunk?

– A kommunikáció és a féltő szeretet a legfontosabb – mondja Zsolt. Hozzáteszi ugyanakkor azt is, hogy „családtagot nem gyógyítunk”, azaz nem a partner felelőssége a terápia. Kellő odafigyeléssel viszont nagyon is sokat segíthet.

– Beszélgessenek egymással minél többet és erőszakmentesen, kedvesen, de hívják fel a figyelmet arra, ha a másik valamit nem úgy csinál, ahogy azt korábban szokta. A korai felismerésben rengeteget számít, amikor az az ember, aki a legtöbb időt tölti velünk, figyelmeztet minket arra, hogy viselkedésünk radikálisan megváltozott. Ne csak szeressük, hanem értve szeressük is a másikat. Nem kell kézzelfogható megoldást nyújtani, arra ott a szakember. Viszont egy jó szó, egy ölelés, egy rásegítő, támogatói magatartás ki is rángathatja párunkat a letargiából. Hívjuk fel a figyelmét arra, amiben jó, amiben sikereket ért el, bátorítsuk pozitív attitűddel!

Nem szégyen, ha kimerültünk

ez nem betegség, hanem egy állapot

– Ha szeretteink, barátaink körében látjuk valakin a kiégés tüneteit, érdemes javasolnunk, hogy önmaga fejlődése és gyógyulása érdekében keressen fel szakembert, hogy újra rátaláljon saját útjára – folytatja Zsolt. – Mindenkinek tudnia kell, hogy ez nem betegség, hanem egy állapot, ami bárkinél előfordulhat, viszont át lehet vészelni, sőt, jól is ki lehet belőle jönni. Egy-egy ilyen fejlesztő, vagy épp terápiás folyamat során ugyanis kapunk egy technikát, amellyel idejekorán felismerhetjük, mikor csap meg minket a Burn out előszele. Amennyiben pedig már kialakult, vannak olyan hívó mondatok, cselekvések, amelyek segítségével kijöhetünk belőle, és amikre később építkezhetünk is.

A reális önértékelés kialakítása és a célok, motivációk megtalálása preventív jellegű. Amit tehát a coach összességében ajánl: próbáljunk meg a saját helyünkön lenni, örömöt keresni abban, amit csinálunk. Fogadjuk el, hogy ehhez egy út vezet, amelynek vannak jó és kevésbé jó állomásai, de ez így van rendjén. Bátran merjünk szembenézni önmagunkkal, és ha ehhez segítség szükséges, akkor kérjünk.

Ez egy személyiségfejlődés, amelyre időt és energiát kell szánni. Ha megtaláljuk az egyensúlyt, később könnyebben elkerülhetjük a mélypontokat, és olyan helyes döntéseket hozhatunk, amelyek a saját javunkat szolgálják majd.