Jövőre lagzi-dömping lesz

Mészáros Barbara esküvőszervező most azt látja, hogy idén legfeljebb 30 fős esküvők lesznek, jövőre viszont a hét minden napján, lagzi hátán lagzi várható, hiszen az eredetileg is jövőre tervezett esküvők és az erről az évről átvitt lakodalmak egymást érik majd. Azok, akik májusban, vagy a nyáron ünnepelték volna a nagy napot, eltolták az esküvőt szeptemberre. Ám amiatt, hogy a hírek szerint a járványnak az idén lehet egy második hulláma, az őszi időpontokat sokan átteszik jövőre.

– Nincsenek könnyű helyzetben azok sem, akik a veszélyhelyzet miatt egyszer már átvariálták az időpontot, de az enyhítés miatt mégis visszatérnének az eredeti, nyári dátumhoz. Ehhez sok szolgáltatóval kell egyeztetni, és egyáltalán nincs garancia arra, hogy a fotóst, a sminkest, a fodrászt, vagy a ruhát nem foglalták le mások. Vannak, akiknek az okoz gondot, hogy a násznépből nem mindenki menne szívesen egy 200 fős tömegbe – magyarázta az esküvőszervező.

Egyszóval óriási káosz alakult ki, amit tetéz, hogy május 31-e után nincs vis major, tehát a foglalóból semmit sem kap vissza a jegyespár, ha mégsem tartaná meg idén a lagzit, hiszen már nem tiltott az összejövetel. Ugyanakkor hiába lehet 200 fős a lakodalom, a védőtávolságot meg kell tartani. Az ételt is csak felszolgálni lehet, a svédasztalos megoldásra most nincs lehetőség. Sokan úgy gondolják, így nem lehet önfeledt az ünneplés, de a menyasszonytáncot sem egyszerű kivitelezni.

Népszerű a miniesküvő

Azoknak könnyebb a helyzetük, akiknek a járvány előtt még nem volt fix elképzelésük, legfoglalt és leelőlegezett időpontjuk egy nagy rendezvényre vagy megelégednek egy kisebbel is. Számukra találta ki Mészáros Barbara a gödöllői miniesküvőt. Szeptember végéig a kastélyban hétvégenként legfeljebb 30-30 fős polgári esküvőt tartanak. Ez hivatalos polgári szertartás, és most nagyon sokan élnek a lehetőséggel. Így a szűk családdal együtt ünnepelhet az ifjú pár, a nagy bulit pedig jövőre szervezik meg. Ez egy lehetőség arra, hogy ne csak két tanúval menjenek egy anyakönyvi hivatalba, hanem nagyon szép környezetben, a szeretteik társaságában keljenek egybe. Eljöhetnek az idős nagyszülők is, hiszen nem lesznek körülöttük százan.

– De sokan nem is a vírus miatt jelentkeztek a miniesküvőre, hanem eleve ilyet szerettek volna – tette hozzá.

A kevesebb most tényleg több

Olyan népszerű lett ez a lehetőség, hogy szeptembertől állandósítják majd. Gyülekező, vendégvárás, polgári szertartás, családi fotózás, kreatív fotózás – ez vár a párokra. Az 1, 1,5 órás program után étterembe megy a násznép és együtt vacsoráznak vagy ebédelnek. Merthogy a nagy igény miatt vannak délelőtti esküvők is, akad olyan szombat, amikor hármat is tartanak.

– Ezeknek a pároknak a meghitt esküvő mellett meglesz a házassági papírjuk, tehát elkezdhetik a közös életüket. Akár a Babaváró hitelt is felvehetik – mondta –, nem kell erre még egy évet várniuk.

(fotó: Vamos Wedding Photography, Shutterstock)