Természetesen nem mindegy, hogy a párok mekkora cégnél, milyen munkakörben és időbeosztásban dolgoznak, és az sem, hogy a munkájuk révén milyen gyakran találkoznak. Vagyis a lehetséges konfliktusforrások számát sok szempont befolyásolhatja. A szituáció mindenképpen különleges, ráadásul nem csak a házaspárt érinti, ugyanis a kollégáknak is meg kell tanulniuk kezelni, elfogadni a nem szokványos helyzetet. A támogató környezet mellett sok múlik a párok személyiségén, hozzáállásán és a kapcsolat stabilitásán.

Házaspár a cég élén

Klári barátnőm öt évvel ezelőtt társtulajdonosként csatlakozott a férje által vezetett rendezvényszervező céghez. Azóta ketten „viszik a boltot”, pontosabban három alkalmazottjukkal együtt. Tennivalójuk akad bőven, olyannyira, hogy a sűrűbb időszakokban rendszeresen hazaviszik a munkát. Ezzel együtt, amikor megkértem Klárit, hogy soroljon fel néhány pro és kontra érvet a közös munka(hely) mellett, ő természetesen a pozitívumokkal kezdte:

– Jó, hogy együtt dolgozunk, mert sok közös témát ad. Sokat számít az is, hogy egy célért küzdünk, és hogy cégvezetőkként nincs alá-fölérendeltségi viszony közöttünk. Ha lenne, az óhatatlanul hatással lenne a magánéletünkre is. Az irodában még véletlenül sem ülünk egymás közelében, sőt, a két legtávolabbi szobában dolgozunk: így legalább nem látjuk állandóan egymást. Az biztosan unalmas lenne – tette hozzá, majd rátért a hátrányokra. – A munkából adódó nézetkülönbségek rányomják bélyegüket az otthoni hangulatra is. Amikor szabadságra akarunk menni, akkor kvázi lefejezzük a céget, így a vakáció mindig fejtörést okoz. Néha az is zavar, hogy tudunk egymás minden lépéséről: időnként jó lenne egy picit elvonulni-elrejtőzni.

Szerelem a szerkesztőségben

Szélyes Krisztina és Markos Ede huszonöt éve dolgoznak együtt. Ebből huszonkét éve alkotnak egy párt, merthogy szerelmüket a közös munkahelyüknek köszönhetik.

– Mi szerencsések vagyunk, mert én eddig leginkább csak az előnyeit tapasztaltam ennek a helyzetnek – magyarázza Kriszti. – Valószínűleg a munkatársaink is azért tudták, tudják így elfogadni ezt a szituációt, mert Edével itt a lapkiadónál ismerkedtünk meg. A kezdet kezdetén egy szerkesztőségen belül dolgoztunk, de külön irodában ültünk, és az első egy évben nem is nagyon akadt közös munkánk, csak távoli kollégák voltunk. Aztán a munkakapcsolatunkból barátság, majd pedig szerelem lett...

– Nem állítom, hogy eleinte nem voltak félelmeim a közös munkahelyet illetően – teszi hozzá. – Az elején tartottam tőle, hogy milyen lesz. Biztos, hogy jó, hogy a párom a kollégám is, és hogy sülve-főve együtt vagyunk? Az is felmerült bennem, hogy mit fognak szólni a többiek, de hála Istennek, a munkatársaink nagyon megértően fogadták a helyzetet.

Négy évvel később Kriszti és Ede egy hosszabb, átmeneti időre vállalkozó lett, mindketten otthonról dolgoztak.

– Ez több szempontból előnyös volt – folytatja Kriszti. – Egyrészt mi osztottuk be a munkát magunknak, ami kellő szabadságot adott, másrészt úgy éreztük, itt az ideje, hogy családot alapítsunk.

Nem kellett sokáig várniuk a gyermekáldásra, egy évvel később ikreik születtek.

A szépsége és a nehézsége...

– Az, hogy házaspárként dolgoz(t)unk együtt, soha nem ment a munkahelyi teljesítményünk rovására – teszi hozzá Ede. – Semmilyen szinten nem okozott fennakadást a munkánkban, ellenkezőleg, Krisztinával mindig is egymás keze alá dolgoztunk.

– Kölcsönösen inspiráljuk és segítjük egymást – mondja a feleség. – Mindkettőnknek az a célja, hogy a másik helytálljon a maga posztján, és így, hogy belelátunk egymás munkájába, még jobban tudjuk támogatni a másikat. Nehézség olyankor adódik, amikor például Ede a vezetői beosztásából adódóan kénytelen valamilyen konfliktusba, vitába kerülni valakivel. Eleinte nem tudtam, hogyan kezeljem ezt a szituációt, hiszen az ember feleségként azonnal a párja védelmére kelne. Itt azonban munkatársként kell viselkednem. Meg kellett érnem ahhoz, hogy megtanuljam jól kezelni ezt a dolgot. Időnként természetesen nálunk is előfordul az, hogy a munkával kapcsolatban Edével másképp gondolunk valamit, de minden esetben el tudunk vonatkoztatnunk attól a ténytől, hogy házastársak vagyunk.

Hazaviszik a munkát

A szakemberek szerint az azonos munkahelyen dolgozó házaspároknak fontos betartaniuk azt a szabályt is, hogy nem keverik össze az otthoni életüket a munkával.

– Sokkal könnyebb a magánéletet nem bevinni a munkahelyre, mint a munkát kizárni otthonról – szögezi le Kriszti. – Hál' Istennek mi jó házasságban élünk, és sosincs olyan konfliktusunk, amit ne tudnánk letenni, amikor beérünk a céghez, vagy ami rányomná a bélyegét a kettőnk közötti munkakapcsolatra.

– Ami viszont a másik oldalt illeti, a munkát lehetetlenség az otthonunkon kívül hagyni. Gyakran még hétvégén sem tudunk teljesen leereszteni – állítja Ede.

Sokakban felmerülhet a kérdés: hogyan lehet elejét venni annak, hogy a munkából adódó nézetkülönbségek, a megoldatlan munkahelyi feszültségek begyűrűzzenek a hétköznapi családi életbe, és rányomják bélyegüket az otthoni hangulatra?

– Egyébként sem könnyű kizárni a magánéletből a munkahelyi gondokat, a közös terep pedig ráerősíthet erre – vélekedik Sinkó Dóra klinikai szakpszichológus, pár- és családterapeuta. – Segítségünkre lehetnek a határok. A kiegyensúlyozott kapcsolatok egyik legfontosabb ismertető jegye a kellően rugalmas, de nem átjárható határok megléte. Azaz egyértelmű, hogy mit engednek be a kapcsolatba és mit nem, mik az íratlan szabályok. Persze fontos az is, hogy ez a szabályrendszer tudjon az élethez igazodni. Erre is ki lehet alakítani szokásokat, limitálni időben, térben a munkahelyi témákat. Például az autóban még szóba jöhet, az ágyban már nem. Tudatosan meghúzva a határokat, a közös munkahely nem terheli meg a családot.

Szerepek és lojalitás

– A közös munkahely leginkább praktikumot jelenthet, a házastársak együtt jönnek-mennek munkába, tudnak együtt ebédelni időnként – sorolja a helyzet pozitívumait a szakértő. – Ezen felül pedig a társas támogatás adhat előnyt. Ki tudják kérni a másik véleményét, szakmai kérdésekben is releváns visszajelzést tudnak egymásnak adni, vagy akár egy stresszes helyzetben számíthatnak a másik érzelmi támogatására.

A szakember szerint érdekes lehet megtapasztalni házastársunk viselkedését a munkavégzés során fellépő konfliktusok megoldásában, illetve a problémák rendezésében, ami egyébként rejtve marad, ha a férj és feleség különböző helyen dolgoznak, de a szerepkonfliktusok okozhatják a legnagyobb kihívást is a közös munkahelyi helyzetben.

– Fontos, hogy lojálisak legyünk a párunkhoz, biztosítsuk érzelmi támogatásunkról, de ne avatkozzunk bele az ő dolgaiba. Mindannyiunknak különböző működésmódjaink, szerepeink vannak. Ezek egy része helyzethez kötött, például máshogy viselkedünk a szüleinkkel szemben, focimeccsen, vagy egy randin. A munkahelyi szerep sokszor megkívánja a távolságtartást, elkerülve ezzel a személyességet. Sokan a munkahely ajtaján belépve átváltanak munkatársi viszonyulásra.

– Egymást minél változatosabb helyzetekben látjuk, annál jobban meg tudjuk ismerni a másikat, így ezzel gazdagodhat a kapcsolat – magyarázza Sinkó Dóra. – Sokan ismerhették meg a partnerük egy másik oldalát a mostani karantén okozta home office helyzetben is.

(fotó: Shutterstock, privát)