Az én egyetlen pici csalogányom már elmúlt ugyan kétéves, de az altatás még mindig egy rémálom. Annyira nehezen alszik el, és olyan macerás rituálé, hogy bevallom őszintén, van, amikor már délután görcsbe rándul a gyomrom, ha arra gondolok, közeledik az este. Persze a kéretlen tanácsok, ítéletek most sem kerülnek el, és én egy-egy ilyen „kedves” megjegyzés során néha elbizonytalanodom, hogy talán én vagyok a világ legrosszabb anyukája. Sajnos nem is néha. Szóval rendhagyó módon arra gondoltam, összegyűjtöm a környezetemben élő barátnők, ismerősök altatási szokásait, hogy lássátok (és persze én is lássam), hányféleképpen lehet jól csinálni, és hány meg hány buktatóval találhatjuk szemben magunkat, míg rájövünk, melyik az a módszer, ami számunkra a legkedvezőbb. Én még az út azon szakaszán vagyok, amikor keresem a mindenki számára elfogadható megoldást, de hiszem, hogy rendeződni fog ez is. Muszáj, mert így nem maradhat!

Szóval az alábbiakban a legkülönbözőbb altatási szokásokat írom le. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, viszont van, amelyik kifejezetten vicces.

Akkor vágjunk is bele:

1. „Az én kislányom csak úgy tudott elaludni, hogy közben tekergette a hajamat. Egyszerűen semmi más nem tudta megnyugtatni, csak az, ha az ujjaival birizgált egy tincset. Neki nem kellett alvóka, nem kellett rongyi, csak a hajam létezett.”

2. „A kisebbik fiam minden altatáskor a fülcimpámat morzsolgatta. Érdekes, ha nem én altattam (kb. havonta egyszer), akkor az apja füle, vagy a mama füle nem kellett neki, de az enyémet minden alkalommal pirosra morzsolta. Mindent próbáltam, hogy leszoktassam, de órákig tartó sírás lett belőle, így persze végül győzött. A család adta a jobbnál jobb tippeket, de semmi nem használt, több vita is volt belőle, de egyszerűen annyira belefáradtam, hogy a végén azt mondtam, majd elmúlik. És el is múlt, de 3 év kellett hozzá”. Ezen a ponton muszáj megjegyeznem, hogy egy másik barátnőm még ezt a füles „módszert” is meg tudta fejelni azzal, hogy az ő gyermeke ugyanígy fülmorzsolgatással aludt el, de csak addig volt jó a fül, amíg „el nem vette a hidegét”… bizony, jól olvastátok, az a drága poronty csak a hideg fület morzsolgatta, amikor már meleg volt, újra kellett „hűteni”… A mai napig nem tudom, hogyan jöttek rá arra, mi zavarta egy idő után, mindenesetre ráéreztek valahogy és hűtötték szegény anyuka fülét, amíg a gyermek el nem aludt.

3. Egy kicsit klasszikusabb példa a következő: „Mindegyik gyerekem – szám szerint 3 – csak cicin aludt el, kb. másfél éves koráig, illetve plusz-mínusz 2-3 hónap. Természetesen a fiam volt a leginkább cicifüggő. Cumi nem is kellett neki, egy idő után már csak „komfortszopizott”. Ahogy jött a foga, ez egyre fájdalmasabb lett, így nagy nehezen, hosszú átvirrasztott éjszakák árán le kellett választanom. Ő is sírt, én is sírtam, de már nem bírtam. Azt mondták, ezután jobban át fogja aludni az éjszakákat, de nála valahogy ez nem így alakult. Bevallom, a mai napig (3,5 éves) azt hagyom neki, hogy csak rátegye a kezét a cicimre, akkor könnyebben elalszik.”

4. „A lányom 8 hónapos koráig csak autóban aludt el. Volt, hogy esténként két órát köröztünk a környéken, míg végre elaludt, akkor viszont szerencsére annyira, hogy simán ki tudtuk venni a gyerekülésből és becsentük az ágyába. Emlékszem, mindig azon izgultunk, hogy nehogy kikapjunk egy pirosat abban a szakaszban, amikor éppen félálomban van, mert még arra is azonnal kipattant a szeme. Nagyon macerás és költséges altatás volt, nálunk az vált be, hogy rengeteget vittük levegőre, rengeteg ingert kellett neki adni, így egy idő után már elég volt azt ágyban ringatni. Persze nem egyik percről a másikra jött el a változás, de az elhatározás után pár hét alatt, viszonylag fájdalommentesen rendeződött a dolog. Így utólag kicsit sajnálom, hogy nem hamarabb kezdtük el, de tapasztalatlan első gyerekes szülőként próbáltunk boldogulni.”

5. „Csak a hordozás vált be egy ideig. Abban a pillanatban, hogy vízszintesbe került még éber állapotban, úgy üvöltött, hogy összeszaladtak a szomszédok. Így aztán rám kötve sétáltam vele, néha rázogatva-dudolászva. Ez addig nem volt különösebb probléma, amíg 5-6 kg volt, de a sérvem miatt egy idő után nagyon szenvedtem. A férjem próbált segíteni, de engem akart.”

Számtalan verzió van még, én is tudom, de most tényleg mennem kell aludni, mert ha nem alszom gyorsan sokat, a kisasszony felkelt és én nem tudok visszaaludni. Azt még azért leírom, hogy nálunk a fentiek közül majdnem három is volt, attól függően, hogy épp milyen korszakban jártunk.

Azért csak majdnem, mert autó helyett babakocsi volt. Akadtak olyan hónapok, amikor csak babakocsiban aludt el. De nem ám csak úgy tologattuk, akkor volt a leggyorsabb a folyamat, ha buckákon tologattuk át közben. Talán emlékeztek rá, egyszer már (jó régen) írtam, hogy mi buckákat csináltunk a szőnyegből (is), meg amiből csak tudtunk, mert minél hepehupásabb volt a talaj, annál hamarabb aludt el a Marcsa. Utána jött a hordozós korszak, ezt is említettem, hogy pont akkor volt ez a korszaka, amikor covidosok lettünk és én betegen, maszkban járkáltam vele fel s alá a lépcsőn, mert csak így aludt el. Reméltem, hogy ennyi idősen már nem lesznek újabb szokások, de most is másfél-két óra egy-egy altatási szertartás.

Kevés dologhoz ragaszkodom, de a saját ágyban alvás ilyen. Elaludnia a saját ágyában kell, és ezért inkább bevállalom a neheztelő megjegyzéseket és a véget nem érő esti hisztiket, de ebből nem engedek.

 

Most nézem, hogy megint hosszúra nyúlt a bejegyzés, és tényleg leragadnak a szemeim, úgyhogy az elveim fontosságának okát a következő alkalommal fejtem ki.

Addig is örülnék, ha commentben leírnátok, hogy nálatok milyen egy altatás. Vannak praktikák, rituálék, tanácsok, amiket megosztanátok velem?