A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) júliusig 111 ezer családnak segített, a támogatás összege elérte a 327 milliárd forintot – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy képviselői kérdésre adott, az Országgyűlés honlapján elérhető írásbeli válaszában.

– Bár a Családvédelmi Akcióterv bevezetése óta nem telt el még sok idő, azonban már most látszik, hogy ezek sikeres és népszerű támogatási formák. Az akcióterv hatálybalépése óta összesen több mint ötvenezren igényelték a támogatások valamelyikét – jegyezte meg az államtitkár.

Mint ismert, a Falusi CSOK lényege az, hogy 2486 olyan ötezer lélekszámúnál kisebb településen, ahol az elmúlt években csökkent a népességszám, az eredeti CSOK új lakásra szóló támogatási összege használt ingatlan megvételére és felújítására is igénybe vehető. E szerint a háromgyermekes családok tízmillió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak vásárlás és felújítás esetén, saját ingatlan felújítására pedig ötmillió forintot.

A Falusi CSOK mellé is felvehető a kamattámogatott hitel: előbbi esetben legfeljebb 15 millió forint, utóbbi esetben 7,5 millió. Szintén jú­liustól érhető el használt lakás vásárlására is a CSOK mellé igényelhető kamattámogatott, 10-15 millió forintnyi hitel. Lakáspiaci szakértők szerint ezeknek az intézkedéseknek a hatása igazán most, az ősz közepétől fog beérni.

Rétvári Bence közlése szerint a CSOK-nak is köszönhetően a fiatal párok ötvenháromezer gyermek vállalásáról döntöttek. Hangsúlyozta, hogy ha 2010 után nem kezdik kiemelten támogatni a családokat, és a korábbi szinten állandósul a gyermekszületések száma, akkor 88 ezerrel kevesebb gyermek jött volna világra 2011 óta.

Rétvári Bence arra is kitért, hogy „reneszánszát éli a házasság intézménye”: 2018-ban ötvenezernél is több házasság köttetett, ami 43 százalékkal több, mint 2010-ben. – A családbarát politikának hála, ma 188 ezerrel többen élnek házasságban, mintha a fordulatra nem került volna sor – jelezte az államtitkár.