Csaknem tízezer bölcsődei férőhely kialakítása zajlik - közölte Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár a Pest vármegyei törökbálinti Apró Léptek Bölcsőde keddi átadásán.

Az államtitkár felidézte: a kormány 2010-ben döntött arról, hogy új alapokra helyezi a családpolitikát, és a legfontosabb szempontok között szerepelt, hogy a gyermeket tervező párok ne érezzék tehernek a gyermekvállalást.

Közölte, mára 30-nál több olyan támogatási formát kínálnak a családoknak, amelyek az élet minden szakaszában, minden felmerülő nehézség esetén képesek segítséget nyújtani a családoknak, a gyermek születését megelőző időszaktól egészen az új otthonba költözésig.

Mint mondta, az anyagi támogatásokon túl másfajta intézkedésekkel is szeretnék segíteni a családok boldogulását, így például a bölcsődei intézményrendszer bővítésével.

Ismertetése szerint háromszor annyi, mintegy 1030 településen biztosított a bölcsődei ellátás, mint 2010-ben. Hozzátette: ugyanebben az időszakban mintegy 85 százalékkal növekedett a bölcsődei férőhelyek száma.

Hornung Ágnes úgy látja, a mostani fejlesztésnek köszönhetően a szülők modern, biztonságos környezetben tudhatják gyermekeiket, az ott dolgozók pedig méltó környezetben végezhetik felelősségteljes hivatásukat.

A modern belső terekkel rendelkező új intézményre 2018 szeptemberében nyújtottak be pályázatot, és mintegy 400 millió forint kormányzati támogatást nyertek el. A város bölcsődei kapacitása így 80-ról 104 férőhelyesre bővült, a legkisebbeket négy egységben és nyolc csoportban helyezik el.