– Ma már, köszönhetően a futóbicikli népszerűségének, egyre gyorsabban tanulnak meg a gyerekek biciklizni – kezdi Ágoston Mariann. – Ez egy nagyon hasznos kis járgány, ezért mindig javaslom a szülőknek, hogy a kismotoros korszak után mindenképp kínálják fel a lehetőséget a kicsiknek, hogy kipróbálhassák, ugyanis rendkívüli módon fejleszti az egyensúlyérzéket. Ha ezzel megtanulnak a gyerekek gurulni, utána szinte pillanatok alatt megy a kétkerekű biciklizés is.

Az egyik legegészségesebb mozgásforma

– A kerékpározás fantasztikus hatással van a gyerekek fejlődésére. Fejleszti az egyensúlyérzéket, a térérzékelést, a biztonságérzetet, hozzájárul az izomzat megfelelő fejlődéséhez, erősödéséhez. Javítja a tüdő és a szív munkáját, növeli az állóképességet. Nagyon fontos, hogy mindezek mellett segíti a szabálytudat és a koncentráció, a fókuszált figyelem kialakulását, melyeknek az iskolában is lényeges szerepük van, hiszen meg kell tanulniuk a gyerekeknek a tanár nénire, a feladataikra összpontosítani. Fejleszti a kognitív, nagy- és finommotoros képességeket, valamint remekül összehangolja a jobb és bal agyféltekét. Hozzásegít tehát a kicsik iskolaéretté válásához is. Mindezt úgy, hogy egy ízületkímélő mozgásformáról beszélünk – hangsúlyozza a szakember.

A társas és a szülő-gyerek kapcsolatra is jó hatással van

Ágoston Mariann hangsúlyozza, hogy a fentiek mellett a közös biciklizés a gyerekeknek segít a szociális kapcsolataikat is elmélyíteni a társaikkal. A játszóterek mellett most már sok helyen KRESZ parkot is kialakítottak, ahol a kicsik a közlekedési szabályokat, táblákat is játékos formában sajátíthatják el.

– Sőt, biciklizés közben azt is megtanulják a gyerekek, hogy a szülőktől el lehet távolodni, de vissza is lehet térni hozzájuk. Hétvégi közös, családi program lehet az együtt kerékpározás. Ez a szülő-gyerek kapcsolat, de az önállósodás támogatásában is nagyon fontos, így az önbizalom növeléséhez is hozzásegít – mondja.

Kirángat a szobából, csökkenti a szorongást

"a félénkebb, befelé fordulóbb, szorongóbb gyermekeknek különösen ajánlott mozgásforma."

– Manapság sokkal többet ülnek a gyerekek valamilyen képernyő előtt, ami a fejlődésük szempontjából nem előnyös. Ennek ellensúlyozására nagyon jó eszköz a kerékpározás, ami ráadásul szabadban végezhető. A friss levegőn való dinamikus mozgás beindítja hormontermelést, oldja a stresszt, a feszültséget. A két keréken gurulás a szabadság érzetét nyújtja. Mindezek miatt a félénkebb, befelé fordulóbb, szorongóbb gyermekeknek különösen ajánlott mozgásforma.

Mi az oka, ha nehezen megy a biciklizés?

– Habár fentebb említettem, hogy a gyerkőcök ma általánosságban hamarabb tanulnak meg biciklizni, előfordulnak olyan esetek, hogy nehezen megy a kétkerekűzés. Ha a gyermekünk minden igyekezetünk ellenére 5-6 éves korára sem tanul meg kerékpározni, akkor érdemes szakemberhez fordulni, aki megvizsgálja, hogy nincs-e ennek hátterében idegrendszeri éretlenség, mozgásfejlődésbeli elmaradás, esetleg fül-orr-gégészeti- vagy látásprobléma – magyarázza Ágoston Mariann. – Gyakran egy ilyen két, két és fél órás mozgásvizsgálat alatt kiderül, hogy a kúszás, mászás időszakában valamelyik mérföldkő kimaradt a kicsinél, vagy nem úgy ment végbe, ahogyan kellett volna. Nagyon érdekes egyébként, hogy már az anyaméhben történtek is hatással vannak a gyerekek későbbi fejlődésére. A szülés mikéntje (császármetszés) is befolyásolhat bizonyos folyamatokat, sőt, például egy kiskori fülgyulladás vagy lázas állapot is, amire esetleg nem is gondolnánk elsőre. Az egyes fülbetegségek az egyensúlyproblémákkal lehetnek összefüggésben, ezért szoktuk javasolni a fülvizsgálatot, ahogyan a látásprobléma-gyanús esetekben a szemészorvos felkeresését is, hiszen a kisebbeknél egy esetleges tompalátást, vagy például a kétszemes együttlátás eltolódásait sem biztos, hogy észreveszi a szülő. A lényeg, hogy ha valóban nem csak egy egyszerű „ma nincs kedvem kétkerekűzni” dologról van szó, akkor menjünk utána a problémának, mert akár az is lehet, hogy gond van a kicsi egyensúlyérzékével.