A sződligeti kis házról kívülről még nem sejthetjük, hogy milyen páratlan kollekciót rejt, pedig Szemere István nem kevesebbel büszkélkedhet, mint hogy övé Európa egyik leggazdagabb söröskorsó-gyűjteménye. Az ajtón belépve a ház ura és felesége, Zsuzsa különleges időutazásra invitál bennünket: ehhez István egy nagyméretű fényképet vesz elő, egy szép és fontos emlékként őrzött régi fotót, amelyen tíz apró gyermek pózol szépen sorban állva a fotográfus kamerája előtt.

– Ez én vagyok, ez pedig itt a Zsuzsi – mutat a házigazda a képen egymás mellett álló fiúcskára és kislányra. – Merthogy a feleségemmel egy óvodába jártunk. A felvétel 1950-ben készült, ezen a fényképen rajta van az a két legjobb barátom, akik a mai napig is a legközelebbi barátaim. Az egyikük volt a házassági tanúm az aranylakodalmunkon.

– Az általános iskolában párhuzamos osztályba jártunk, és együtt jártunk tánciskolába is – veszi át a szót a felesége. – 14 éves korunkban ott tört ránk az első szerelem, ami kemény egy hónapig tartott, mert utána Pityu hirtelen beleszeretett a legjobb barátnőmbe. Ezzel együtt továbbra is jóban voltunk, a barátságunk a középiskola 4 éve alatt végig megmaradt. Olyannyira, hogy pontosan tudtam az összes kamaszkori lánykapcsolatáról, és ő is tudott az én fiúügyeimről, úgyhogy nekünk soha nem voltak titkaink egymás előtt. A kocka akkor fordult, amikor negyedikesek lettünk és újból fellángolt a szerelmünk. Az érettségi után fél évvel eljegyeztük egymást, a következő évben, 1966-ban pedig összeházasodtunk.

„Azok bizony kőkemény évek voltak...”

A házaspár elmondása szerint az esküvő után a közös életüket egy egyszobás félkomfortos lakásban kezdték.

– Azok bizony kőkemény évek voltak – idézi fel István –, de mi, Zsuzsival minden nehéz helyzetet túléltünk. Amikor például én főiskolás lettem, az első évben Zsuzsi keresetéből éltünk, amíg munkát nem tudtam vállalni.

– Az sem volt könnyű helyzet – teszi hozzá Zsuzsa –, hogy aznap, amikor Andris fiunk a világra jött, Pityut elvitték két évre katonának...

A Szemere-házaspár életének fontos fordulata 1985-höz kötődik.

– Az év decemberében, egy komoly kinevezést visszautasítva, felmondtam annál a külkereskedelmi vállalatnál, ahol osztályvezetőként dolgoztam – meséli a férj. – Majd 1986. április 1-én megalakítottam a saját cégemet. Zsuzsi 1996 szeptemberében csatlakozott a vállalkozásunkhoz, ami azt jelenti, hogy már 25 éve dolgozunk együtt. Vállalati tanácsadással, minőségirányítással, és Magyarországon egyedüli cégként söröskorsóval foglalkozunk.

– Eleinte tartottam egy picit a közös munkától, de hála istennek, nagyon jól tudunk együtt dolgozni – teszi hozzá Zsuzsi.

„Az első korsómat a cég reklámajándék-készletéből csentem el”

– Ez volt az első korsóm – mutatja István a kedves emléket. – 1972-ben a Fővárosi Gázműveknél dolgoztam. A főnököm a vállalati reklámajándékok felelőseként rendelt 100 darabot ebből a korsóból, én pedig elcsentem egyet a készletből. Így indult a mai napig tartó szenvedélyem. A későbbiekben ismeretségek útján szereztem be a korsókat, interneten vásároltam, és a külföldi utazásaim során is mindig gyarapítottam a gyűjteményemet. A feleségemnek pedig többé nem kellett törnie a fejét azon, hogy mivel lepjen meg karácsonyra, vagy a születésnapomra.

Istvánék 2019. májusában megnyílt kiállítótermében, a sződligeti Korsók Házában példásan rendszerezve rendben állnak a csodaszép korsók.

– Mindenekelőtt azt kellett eldöntenem, hogy a 2000 darabos gyűjteményemből egyáltalán mi kerüljön a Korsók Házába, illetve, hogy milyen rendezési elvet kövessek. Végül az 1000 legszebbnek tartott korsót állítottam ki. Az anyaguk, a gyártóik és a korsókon ábrázolt motívumok és minták szerint csoportosítottam az üvegből, porcelánból, kerámiából és ónból készült darabokat.

A gyűjtő kedvencei

A motívumok alapján rendszerezett darabok közül mindenképpen említést érdemelnek a 11-es paragrafust ábrázoló korsók, és István rögtön az idepasszoló történettel is szolgál.

– A heidelbergi egyetem diákjai az 1820-as években úgy határoztak, hogy a naponta űzött hobbijuknak a szabályait egy kódexben rögzítik. És mi az, amit az egyetemisták naponta csináltak? Hát, ittak. És hogy miért lett a sörkódexük első paragrafusa a 11-es? Mert az egyetemisták ismerték a bibliát, és tudták, hogy az első 10 paragrafust Mózes már az ótestamentumban felhasználta. Így született meg a XIX: század elején a 11-es paragrafus, ami így szólt: „Igyál, amennyit bírsz.”

– Nagy kedvencem a Gambrinus királyt, a sörfőzők fejedelmét ábrázoló 36 darabos sorozat, a híres épületeket, vagy személyeket megformáló ún. karakterkorsók közül pedig említhetném a londoni Tower őrét, a legendás Beefeatert megformáló korsót, itt Sherlock Holmes mellett... De büszke vagyok a három, olimpiai játékokat ábrázoló korsómra is. Az egyik legkedvesebb magyar tárgyú darabom pedig az 1896-os millenniumra készült, Vajdahunyad várát ábrázoló üvegkorsó – ajánl a figyelmembe István néhányat az elmúlt évezred legfontosabb, sorsdöntő eseményeit, korszakos felfedezéseit, történelmi alakjait bemutató páratlan kollekciójából.

Különlegességek a javából!

– 1997-ben voltam 50 éves: a német Gerz Söröskorsó Gyár kereskedelmi igazgatója ezt megtudta, és a gyárban nekem dedikáltatta ezt a korsót, ezzel a felirattal: „Ötven év, boldog születésnapot István Szemerének” – idézi fel István a jeles évfordulót. – Különleges megtiszteltetés volt számomra, hogy a korsót ő maga hozta el Magyarországra és adta át nekem. A gyűjteményem egyik legérdekesebb és legmutatósabb darabja ez a 125 centi magas, 32 literes korsó, amely a flamand festőművész, Bruegel Falusi lakodalom című festménye alapján készült. Ez a világon a legnagyobb korsó, így a Guinness Rekordok Könyvében is jegyzik. Azért is különleges, mert ugyanazzal a technológiával, tehát korongolással, kézi festéssel készült, mint egy félliteres korsó, de a technikai korlátai miatt ennél nagyobbat már nem lehet elkészíteni.

„Benne van a világtörténelem, és benne van az életünk is”

Minden egyes kiállított korsónak van egy azonosítója, annak alapján elolvasható az adott darab részletes leírása, amit István készített.

– Kiderítettem a közel ezer korsónak a gyártóját, a gyártási évét, a rajtuk található német szöveget magyarra fordítottam, és ezeket egy kis brosúrában meg is írtam. Minden egyes söröskorsónak története van, és én el tudom mondani mindegyiknek a történetét – teszi hozzá István, akinek több publikációja jelent már meg az amerikai székhelyű Nemzetközi Korsógyűjtő Egyesület hivatalos negyedéves magazinjában, a Prosit-ban.

– A teljes korsógyűjteményünket ebben az öt kötetben dolgoztuk fel – mutatja büszkén István a Söröskorsók Könyve-sorozat részeit. – A kötetekben több ezer fénykép és részletes korsóleírás található. A fotókat a feleségem készítette, a szerkesztés is az ő munkáját dicséri, a szövegeket én írtam. Ezekben a könyvekben nemcsak a korsógyűjtésem története van benne az első pillanattól kezdve, hanem a korsókon keresztül benne van a világtörténelem, és benne van az életünk is.

Teljesítette a fiuk kívánságát

Zsuzsa ragyogó arccal osztja meg velem az utóbbi időszak számára talán legnagyobb sikerélményét.

– Megírtam az életem történetét – mutat az asztalra kikészített kötetre, és kérdeznem sem kell, hogy mi adta hozzá az indíttatást. – A fiam kiskorától kezdve mindig imádta, amikor a régmúltról, a gyerekkoromról, a fiatal éveimről beszéltem. Andris gyakran mondogatta, hogy írjam le mindazt, amit neki, illetve az unokáimnak meséltem, merthogy az ő gyerekei is élvezettel hallgatták a régi történeteket. 3 évvel ezelőtt rászántam magam az írásra, nekiültem, de csak néhány oldalig jutottam, mert valami mindig közbeszólt. Mígnem jött a pandémia, amikor is rettentő sok időm lett, úgyhogy nekiálltam és hónapokig ezen dolgoztam. Nem kis munka volt összehozni a 220 oldalt, de megérte a fáradozást. Természetesen mindkét unokám kapott egy-egy példányt a könyvből.

„... és a szerelmünk azóta is tart”

És ez még nem minden, merthogy Zsuzsa nemcsak írni szeret, hanem fotózni is.

– A férjem 60. születésnapjára állítottam össze ezt az albumot, ez volt életem első főműve, azóta nagyon sok fotóalbumot készítettem már – újságolja mosolyogva, miközben már az aranylakodalmukat megörökítő felvételeket nézegetjük. – Annak idején nagyon szerény körülmények között tartottuk az esküvőnket, ezért is gondoltuk úgy, hogy ezen a különleges jubileumon megadjuk a módját. Az 50. házassági évfordulónk igazán szép és megható eseménnyé kerekedett, jó érzés volt együtt ünnepelni a családtagjainkkal és a barátainkkal.

– Számunkra a barátság borzasztóan fontos, a legnagyobb érték – folytatja István. – 14 barátunk van, a szó legnemesebb értelmében vett szoros kapcsolatok ezek, 50-60 éves barátságok. A két 70 éves kötelékről nem szólva. Szinte hihetetlen, hogy Zsuzsit is már 7 évtizede ismerem! Az is szép a kettőnk történetében, hogy annak idején kamaszként szerettünk egymásba és a szerelmünk azóta is tart. 55 éve élek boldog házasságban: kell ennél több? A feleségem két lábbal áll a földön, míg én időnként hajlamos vagyok szárnyalni, úgyhogy ebben is tökéletesen kiegészítjük egymást. 55 éve mindent együtt csinálunk: mindennel együtt küzdöttünk meg, és mindent együtt értünk el. A feleségem nélkül félember lennék.

További érdekes interjúk:

család mint pozitív értékpárkapcsolatinterjúcsaládházasság