csalad.hu - Az életre tanítani a bajbajutottakat
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!
Az életre tanítani a bajbajutottakat
Békési Erika
2020. febr. 18. 6:00
Interjúk
Roszik Ágnes férjével 25 éve szolgálja a legelesettebbeket: leányanyákat, nehéz sorsú családokat, egyedül maradt időseket. A Kopp-Skrabski díjra jelölt Ágnes hivatásából próbálunk bemutatni néhány csodát.

Vajon hogyan merült fel annak idején a fiatal Ágnes és férje fejében a gondolat, hogy megalapítsanak egy anyaotthont? A történet nem mindennapi! Egyik reggel Ágnes és férje, Gábor egy újságcikkre lett figyelmes, miszerint egy héthónapos terhes anyát a Duna jegéről mentettek ki a rendőrök. Az anya kilátástalan helyzetben élt, nem volt hova hazamennie… Ez adta a párnak az anyaotthon ötletét. Védőnőknek, önkormányzatoknak, kórházaknak és gyerekvédelmi szolgálatoknak küldték szét Ágnesék a lehetőséget, hogy kiskorú leányanyákat várnak az otthonba, ami szép lassan meg is telt.

Hogy honnan volt erre pénz? Roszik Gábor annak idején Magyarország első szabadon választott Országgyűlésének képviselője volt. Híre ment ennek akkoriban Európában és Amerikában, és az itthoni lobbisták is buzgón érdeklődtek Gábor iránt, jelezve támogatási szándékukat. Az evangélikus lelkész ekkor sárga csekkeket nyomtatott a Tessedik Sámuel Alapítvány számlájára címezve, és a sok-sok felajánló kezébe nyomta azokat, és a támogatásoknak hála, az anyaotthon felépült.

A szerény és bizonytalan kezdet után jött az idősek otthona és a családok átmeneti otthona, ma pedig Ágnes már egy keresztény alapokon működő nevelőszülői hálózat kiépítésén is dolgozik. Számtalan visszajelzést kap a valaha náluk élt anyáktól – közel 1500 anyukát segítettek már át a nehézségeken! –, de a legszebbek számára talán mégis azok, amiket az egykori anyaotthonból kinőtt jelenlegi kolléganők mesélnek egyenessé vált útjaikról…

A lelkiismeretükkel számolnak el minden nap

Ágnes szerint a kulcsszó a Bibliában is szerepelő diakónia, azaz a szeretetszolgálat: a szegényekről, rászorulókról való gondoskodást már az apostolok is fontosnak tartották. Ágnes azt mondja, azzal, hogy ők hívő emberként szolgálják a rájuk bízottakat, Istentől kapott feladatot teljesítenek, ezért a lelkiismeretükkel kell elszámolniuk minden nap végén. Ezért a segítő csapat egy sor olyan ellátást is vállal, ami nem tartozik a törvényileg előírt feladatok közé.

Például az időseket naponta konduktor segíti, aki amellett, hogy megtornásztatja őket, felolvassa nekik a napi igét, elbeszélget velük, és egyénileg foglalkozik az ellátottakkal. Bár nem elvárás, hogy a gondozottjaik hívő emberek legyenek, vasárnap az evangélikus kápolnába várják az időseket és a családokat. Természetesen ez nem kötelező, de jó lehetőség a közösség és a hit megélésére. Szükségben és bajban hatalmas lelki támaszt jelent, hogy a családok átmeneti otthonába hetente lelkész is ellátogat. A játékos hittanórától a mély, gyakran életutakat alakító beszélgetésekig sok mindenre jó egy-egy ilyen alkalom. De a szolgáló csapat egészére jellemző a hozzáállás: „itt vagyok, meghallgatlak, segítek neked!” És erre a gondolkodásmódra jókora szükség is van, mert az alapítvány intézményeiben élő fiatal családok felborult életekkel, kilátástalannak tűnő helyzetekkel érkeznek Ágnesékhez, az idősek pedig életük utolsó hónapjait, éveit töltik az otthonban.

Nehéz, de gyönyörű hivatás ezekkel az emberekkel foglalkozni, ezért a munkatársaktól ezen a helyen különösen elvárt a gondozottak felé tanúsított tisztelet és kedvesség. Ágnes ötlete alapján a bentlakók „osztályozzák” a nővéreket, a gondozókat és a takarítónőket, a legkedvesebb kollégák jutalomban részesülnek. Pozitív inspiráció a javából! De az idősek hozzátartozói is minősíthetnek: segítségükkel Ágnesék a szolgáltatást, az étkezést, a bánásmódot, a kommunikációt és a tisztaságot is időről-időre felmérik, és szükséges esetben azonnal lépnek. Egy gondozottakkal tiszteletlen dolgozónak például három figyelmeztetés után nincs helye a munkaközösségben… De erre ritkán van példa, Ágnes úgy érzi, nagyon jó csapatot alkotnak együtt.

"Ha én szolidáris vagyok a másikkal, akkor valószínűleg ő is az lesz velem"

Ágnes azt mondja, a huszonöt év alatt szakmailag nekik is fel kellett nőniük a feladathoz. A fiatal anyukák hatására tanulták meg például azt, hogy a nagybetűs életben való boldogulás nem mindenki számára természetes. A segítők azokkal az anyukákkal tudnak sikeresen együtt dolgozni, akiknek fontos a gyermeke. Aki azt akarja, hogy a kicsi ne ugyanarra a gyermekotthonos sorsra jusson, amiből ő elindult, hanem családban nőhessen fel.

Olyan apró dolgokra kell ezeket az anyukákat megtanítani, ami sokunknak teljesen természetes: hogy minden reggel időben fel kell kelni, hogy reggelit kell adni a gyermeknek, és nyolc órára óvodába, iskolába kísérni őt hétköznap, ráadásul minden hétköznap. Fontos, hogy a gyerekek már így szocializálódjanak, de az is, hogy tudják, van hétvége és ünnepnap, rendet rakni, takarítani, és a konyhában tevékenykedni pedig naponta szükséges. Meg kellett tanulniuk, hogy „ha én szolidáris vagyok a másikkal, akkor valószínűleg ő is az lesz velem”, mert együtt minden könnyebben megy.

Ágnes jól emlékszik arra a napra, amikor a konyhaasztalnál ült a fiatal anyukákkal, és megkérte Katikát, hogy vágjon pár szelet kenyeret a reggelihez. Katika akkor így válaszolt: „Ne haragudjon Ági néni, de én még sosem vágtam kenyeret, nem tudom, hogyan kell!” Ez akkor meglepte Ágnest, de ma már tudja, hogy bár a tisztálkodás, a mosás és a teregetés alapdolgok annak a kislánynak, aki családban nevelkedik, egy nevelőotthonos, vagy elhanyagolt gyermeknek egyáltalán nem az. Mint ahogy az a tudás sem, hogy ha takarékoskodunk, akkor marad pénzünk fontos dolgokra!

A családok átmeneti otthonában töltött másfél év alatt alatt a minimális térítési díjnak és Ágnesék ösztökélésének köszönhetően a családok elkezdenek félretenni. Ennek természetesen feltétele a munka! Fő szabály, hogy nap közben az épületben csak a GYES-es anyukák tartózkodhatnak a kisbabájukkal, mindenki más óvodában, iskolában és a munkahelyen van. Hatalmas útravaló, hogy az életre neveléssel és a rendszeres megtakarításokkal – az állami támogatásnak is köszönhetően – évente több család is házat tud vásárolni valamelyik kistelepülésen.

Közösséget kovácsolni a legelesettebbek segítségével

A nemrégiben kiragasztott plakátjukon ez szerepel: „Olyan elhivatott emberek jelentkezését várjuk, akik szívesen vállalnák, hogy állami gondoskodásban élő gyermekeket a családjukba fogadva, szeretetben neveljék őket.” Milyen egyszerű és mégis különleges hirdetés! A nevelőszülői hálózat segítségével lapzártánkig tíz gyermeket helyeztek ki hívő családokhoz, de ez a szám hétről hétre nő.

Ágnes személyesen ismer minden nevelőszülő családot, így amikor egy kisgyermek számára befogadót keresnek, könnyebb eldöntenie, alkalmas-e a leendő környezet az illető kisgyermek problémáinak ellátására, kezelésére. Ágnes szerint fontos, hogy a családi kohézió ne sérüljön az új „családtag” miatt, ebből a szempontból is sok mindenre tekintettel kell lenni. Ágnesék komoly természetbeni és lelki támogatást adnak a nevelőszülő családoknak, ráadásul konkrétan egy-egy egész evangélikus közösség áll mellettük, ha babaruha, etetőszék vagy játék szükséges az új jövevény számára.

A jelszó: „egy gyülekezet – egy gyerek”! A „tessedikesek” így nemcsak befogadnak, de közösséget is kovácsolnak a kisgyermekek által. Ezek a gyerekek pedig a legrászorultabbak, ők azok, akik senkinek sem kellenek, mert a szüleik valamilyen okból nem tudják őket megfelelő módon ellátni, de nem mondanak le róluk, ezért szinte „lógnak” a rendszerben. Ágnes őmiattuk érez hatalmas elhivatottságot az újabb munkához: a nevelőszülői hálózat célja, hogy az az idő, amit a gyermekek a befogadó családnál töltenek, formálja, építse a kicsiket, és meleg, szeretetteljes légkörben lehessenek. Az egyik kihelyezett kislány testvérpárnak például mindkét tagja hetek alatt kivirult, és három hónap alatt 4,5 kilót híztak – mi más is lehetne ennél nagyobb visszajelzés arra, hogy jó úton haladnak?

Naponta megerősítést kapni

„Az ember, aki mindenhatónak tartja magát, előbb-utóbb kiég”

„Az ember, aki mindenhatónak tartja magát, előbb-utóbb kiég” – tartja Ágnes, és hozzáteszi, a huszonöt év alatt ő elfogadta, hogy nem tud mindent megváltani. Szerinte egy dolga van: hogy este úgy feküdjön le, hogy a munkájával kapcsolatban azt mondhassa: „ma mindent megtettem, amit tehettem”, és reggel úgy keljen fel, hogy azt érezze: „ma mindent meg fogok tenni, amit csak tudok”. Ágnes a testi és lelki egyensúlya megőrzése érdekében tornázik, a férjével rendszeresen síel és biciklizik, alkalmanként pedig egy coach segítségével tükröt tart maga elé. Nagyon örül, hogy négy felnőtt gyermekével igen jó kapcsolatban van, és immár két pici unokával is színesedtek a napjai. „Mindenre van erőm Krisztusban, aki engem megerősít” – vallja Ágnes. Vezetőként pedig minden reggel ilyen útravalóval indul otthonról…

Ha szeretné, Ön is támogathatja munkájukat gyermekruhával, babakocsival, gyerekággyal és tartós gyermekápolási cikkekkel. Az adományok fogadását a gyermekjóléti ellátások vezetője, Karácsony Teréz várja a 20/437-65-74-es telefonszámon, vagy a terkakaracsony@gmail.com e-mail címen.