Az Egyszülős Központ közlése szerint Magyarországon 55 ezer olyan árva vagy félárva gyermek él, akik jogosultak árvaellátásra. Az árvaellátás minimumának szombaton bejelentett duplájára emelése hatalmas segítség nekik - tették hozzá. Ez akár 25 ezer forint havi emelést is jelenthet gyerekenként - hangsúlyozták.

- Az emelés a megbecsülés jele is, hiszen a tragédia után, a társát elvesztett egy szülőnek két ember munkáját kell elvégeznie a továbbiakban - fogalmaztak a budapesti szervezet közleményében.

A budapesti Egyszülős Központ 2018 májusában nyílt, hogy gyakorlati segítséget nyújtson azoknak a családoknak, ahonnan hiányzik az egyik szülő. Az elmúlt csaknem két évben a központ több mint 70 féle szolgáltatásával 14 500 egyszülős családot ért el. Magyarországon ma több mint félmillió gyereket egyetlen szülő nevel, az egyszülős családok száma mintegy 300 ezer.

(illusztráció: Shutterstock)