csalad.hu - Ahol a jó bizonyítvány a beszállókártya – bevehetik a családok Magyarország egyetlen repülőgép magángyűjteményét
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Ahol a jó bizonyítvány a beszállókártya – bevehetik a családok Magyarország egyetlen repülőgép magángyűjteményét

Szöveg: Muhari Judit, Fotó: Förster Tamás
2019. máj. 30. 16:37
Életmód

Megnyílt Magyarország, de talán egész Európa egyedülálló repülőgép magángyűjteménye, a KOMO-SKY 51-es BÁZIS. A gyűjtemény az öt éve tragikus körülmények között elhunyt Komócsi „KOMO” Zoltáné volt. Most hozzátartozói valósították meg a gyűjtő álmát, a családoknak szánt kiállítást.

A látogatók előtt is megnyílt június elsején Komócsi „KOMO” Zoltán repülőgép gyűjteménye, KOMO-SKY 51-es BÁZIS néven. A hivatalos technikai megnyitó ünnepséget május 28-án, a pilóta halálának 5. évfordulóján tartották. Volt felesége, Barcsik Andrea mesélt a csalad.hu-nak a kezdetekről, a nehézségekről és a tervekről.

- Az, hogy idáig eljutottunk, egy 2,5 éves kemény munka eredménye. Zoli imádta a repülőket, ő maga is vezetett sportrepülőt. Azon a végzetes napon, 5 évvel ezelőtt a társával szállt fel, de lezuhantak. Mindketten gyakorlott pilóták voltak. Nagy űrt hagyott itt és sok-sok nehézséggel kellett szembenézni. Itt maradt a két kiskorú gyermek, a lányom, Klaudia 16, a fiam, Zoltán 15 éves volt akkor. Ők lettek az örökösök, a tulajdonukba került a géppark és a földterület. Egykori párom álma volt a kiállítás, nem akartuk, hogy ez a terve köddé váljon, de a halála után nem tudtunk azonnal a felújítással foglalkozni. Erre lelkileg és anyagilag sem voltunk felkészülve.

Aztán talpra álltak, elsősorban a fiú ragaszkodott ahhoz, hogy tovább vigye azt, amit az édesapja elkezdett. Ebben testvére is partner volt, végül összedolgozott a család, és csatlakozott hozzájuk segítőként az apa jó barátja, Rózsavölgyi László is.

- A család és barátaink összefogásával dolgoztunk, felújítottuk a gépek külsejét, belül pedig kitakarítottuk. Nagyon sok munkánk van benne, terveztünk, átalakítottunk esőben, szélben, hidegben, hóban, volt, hogy 40 fokos hőségben csiszolták a fiúk a forró gépekről a régi festéket. Mostantól pedig Dunavarsányban, a régi 51-es út mellett minden nap 10 órától 18 óráig várjuk a látogatókat. A több hektáros területen nemcsak repülőgépek vannak, hanem szárazföldi haditechnikai eszközök is, ágyuk, lánctalpasok, katonai autók. Hozzávetőleg 50 repülő és szárazföldi jármű.



Andrea elmondta, hogy Magyarországon, de talán Európában is egyedülálló magángyűjteményről van szó. A volt férj a hadrendből kivont járműveket vásárolta meg. Szerette volna, ha látnák a fiatalok, milyen harci eszközök voltak régen, a nagypapák pedig a helyszínen mesélhetnének az unokájuknak a régi időkről, az átélt élményekről. A kiállítás része például MIG-21 BISZ, MIG 23 MF repülő, de van itt MI-8 helikopter, MDK-2M lánctalpas fedezékásó, BRDM-2 4 kerekű, úszóképes páncélozott felderítő, csapatszállító, Bofors légvédelmi ágyú, IFA létrás tűzoltóautó, URAL-4320 felderítő, híradós dobozos teherautó. A járművek nem pusztán csak kiállítási tárgyak, felmászhatnak, bemászhatnak a gyermekek.

- Van működő gépünk is, Zoli Angliában vásárolt meg és onnan hozott haza egy ma is működő, repüléstörténeti ikonnak számító Aero L-29 Delfin-t. Magyarországon ilyen típusú működő járműből ez az egyetlen. Ez a Varsói Szerződés és a hidegháború korszakának egyik leghíresebb sugárhajtású kiképző gépe, sőt, ilyenen tanult az egyetlen magyar űrhajós, Farkas Bertalan is, aki a BÁZIS megnyitó ünnepség díszvendége volt. A jármű a tököli repülőtéren egy hangárban van, de aki szeretné, kipróbálhatja, utasként repülhet vele.



Andrea 26 évig óvónő volt, ami nagyban befolyásolta a múzeum kialakítását és főleg a jövőbeni terveket. A járműveket már most birtokba vehetik a családok, de a fejlesztés nem áll le, azt szeretné, hogy interaktív legyen a kiállítás. Van 3D karika és lesz szélkerék játék, valamint olyan katapultülés szimulátor, amely - természetesen limitált módon - lehetővé teszi annak átérzését, milyen egy repülőgép elhagyása vészhelyzetben. Távlati terveik között szerepel egy olyan interaktív családbarát kötélpálya-rendszer, amely használatával minden korosztály számára lehetőség nyílik egy imitált desszant csúszás élményének átélése.

A terület a jelenleg felújítás alatt álló panziójukhoz közel van, ha ez elkészül, mindkét helyszínen egyedi attrakciós élményelemekkel várják a kikapcsolódni vágyó családokat. A panzió udvarán áll egy katonai bunker, amelyben kisdobos és úttörő kiállítás, katonai ruhatárlat és emléktárgyak lesznek. Labirintust is kialakítottak, sőt, lövészetben és lézerharcban is összecsaphatnak a bátrak. Közben a kisebbek lábbal hajtható gokartpályán, mászófalon, kalózvárban és csúszdákon ügyesedhetnek, elektromos kisvasúttal utazhatnak vagy mászókázhatnak, vagy éppen kötél kalandpályán bizonyíthatnak. Ehhez kapcsolódik egy lovarda rész is, ahol lovagolhatnak kicsik és nagyok. Hamarosan megérkeznek a kisállatok, hogy simogathassák őket a gyermekek.

– Elsősorban családokat várunk, a belépőjegy árából a kisgyermekek, a nagycsaládosok, a dunavarsányi lakosok kedvezményt kapnak, a szülinaposok, névnaposok ingyen jöhetnek, és a kitűnő bizonyítvány is egy teljes jegyárat ér. Azt szeretnénk, ha összehoznánk a családokat, a nagypapák, az apukák és a fiúk is szívesen töltsék itt az idejüket, de a nagymamák, anyukák és a kislányok sem unatkoznának.