A nyugati világ egyik legnagyobb problémája az, hogy nem születik elég gyermek, holott gyermeket vállaló és nevelő családok nélkül nehéz fenntartható fejlődésről beszélni. Magyarország kiáll a hagyományos családi értékek mellett, ösztönzi a családalapítást és a gyermekvállalást. Ennek eredményei ma már megmutatkoznak a demográfiai adatokban, de kérdés, hogy ezzel mennyire vannak tisztában a magyarok.

A KINCS kutatásából kiderül, hogy a magyarok többségét kiemelten foglalkoztatja az ország demográfiai helyzete, hiszen egy 10-es skálán átlagosan 7-es értéket adtak erre a kérdésre. Minden második ember kifejezetten érdeklődik a népesedési kérdések iránt, negyedüket egyáltalán nem érdekli, negyedük pedig semlegesen áll a témához.

Elsősorban a házasok, a gyermekesek, illetve a nagycsaládosok érdeklődnek a demográfiai folyamatok iránt. Minél több gyermeket nevel valaki, annál jobban foglalkoztatják a népesedési kérdések: a háromgyermekesek 61 százaléka, a kétgyermekesek 56 százaléka, az egy gyermeket nevelők 48 százaléka érdeklődik a téma iránt, míg gyermektelen társaik esetében ez mindössze 35 százalék. A családi állapotot nézve a házasok azok, akik leginkább érdeklődőek (56%), legkevésbé pedig az egyedülállók (37%).

Az elmúlt tíz év családbarát intézkedéseinek legfontosabb, európai szinten is rekordnak számító eredményei – amelyekről talán a legtöbb szó esett a közbeszédben –, mint a házasságkötések számának jelentős emelkedése, vagy a növekvő gyermekvállalási kedv a nagy többség számára ismertek. A válaszadók közel kétharmada (64%) tisztában van vele, hogy növekedett a házasságkötések száma, és a többség tudja, hogy 2010 és 2020 között nőtt a születések száma, valamint a gyermekvállalási kedvet mutató termékenységi ráta (58% és 53%) is Magyarországon.

A válások, az abortuszok és az országba visszaköltözők számáról már valamivel hiányosabb a válaszadók tudása, annak ellenére, hogy mind a házasságok felbontása, mind a terhességek megszakításának száma jelentős mértékben csökkent: hat évtizede volt csak a mostaninál kevesebb. 2016 óta pedig több honfitársunk költözik vissza Magyarországra, mint amennyi elhagyja az országot. Ehhez képest a megkérdezettek csak egynegyede tudta, hogy csökkent az abortuszok száma az elmúlt 10 évben, valamint, hogy folyamatosan nő a visszavándorló magyarok száma. Érdekes módon az emberek legkevésbé a válások számának csökkenésével vannak tisztában, pedig utoljára 1958-ban bontottak fel a mostaninál kevesebb házasságot.

A KINCS kutatásából világosan látszik, hogy az emberek egyre jobban érdeklődnek a demográfiai folyamatok iránt, főképp a gyermeket nevelők. Az emberek érzékelik a magyar családpolitika népesedésre gyakorolt hatását, annak demográfiai eredményeit, ismerik főbb, európai viszonylatban is jelentős sikereit.

Magyarországon 2010 és 2020 között az alábbiak szerint változtak a főbb népmozgalmi adatok:

*A KINCS országos reprezentatív kutatása 1000 fő telefonos megkérdezésével készült a felnőtt lakosság körében, 2021. szeptember 15-18. között zajlott.

(fotó: Shutterstock)