Tagore sétány, Balatonfüred

A Tagore sétány a Balaton-part egyik ékessége, nevét Rabindranath Tagore-ról, a híres hindu költőről kapta, aki 1926-ban a füredi szanatóriumban gyógyult meg, és ennek örömére a parkban egy hársfát ültetett. Tettét a régi indiai legenda motiválta, miszerint ha a fa gyökeret ver, ültetője sokáig élni fog, hogy láthassa megújuló hajtásait. Tagore példája néhány év alatt hagyománnyá vált, sok híres személyiség ültetett fát már a parkban.

A gyönyörű fák övezte gyalogút megannyi kincset rejt a természet adta csodákon kívül: számtalan szobor mellett sétálhatunk el, és több füredi rendezvény otthona is.

Kvassay sétány, Balatonföldvár

Kvassay Jenő (1850-1919) vízmérnök, a vízügyek országos vezetője, a Földművelésügyi Minisztérium vízrajzi osztályának egykori főnöke Balatonföldvár lelkes fejlesztője volt. A Balaton tudományos kutatása, a vízszabályozás és a balatoni kikötők építése terén kifejtett munkássága tette híressé Somogyban. Az ő elgondolásával létesült a később róla elnevezett sétány.

A hajóállomás épületétől induló, 1200 m hosszú Kvassay sétány Balatonföldvár dísze, a déli part egyik legszebb sétahelye. A Balaton melletti települések között szinte egyedülálló, hogy több mint 1 km hosszú sétány húzódik a part mentén. Megyei védelem alatt álló platánfáit a XIX. század végén ültették.

Csik Ferenc sétány, Keszthely

A Monarchia korát idézi Keszthely Balaton-parti “főtere”, melyen a Csik Ferenc sétány is áthalad. A nagy tó látványán kívül szemet gyönyörködtető környezet kíséri lépteinket. A sétány nevét az 1936-os ötkarikás versenyen olimpiai arany nyert úszóról kapta, aki anno a szigetfürdő és a móló között kibójázott területen tanult meg úszni, sportkarrierje is a városból indult.

Szaplonczay sétány, Fonyód

Az egyik oldalon ámulatba ejtő balatoni panoráma, a másik oldalon lenyűgöző villasor: ez a fonyódi Szaplonczay sétány, amelyet Szaplonczay Manó magyar orvos után neveztek el, aki a Balaton nagy rajongója és Bélatelep alapítója volt. A korzót Panoráma sétánynak is nevezik, ennek miértjét nem nehéz kitalálni.

A sétány egyik legismertebb köztéri alkotása a Balatoni szél szobor, amely Pál Mihály alkotása. A gyalogútról eljuthatunk a Várhegyi kilátóhoz is, ahonnan tiszta időben a Tihanyi-félszigeten túlra is ellátunk.

Pisky sétány, Tihany

Az apátságtól a Visszhang dombig vezet a Pisky sétány, ahonnan lenyűgöző panoráma terül a szemünk elé végig az utunkon. Nevét Pisky István várkapitányról kapta, aki a török időkben az apátsági templom helyén álló várat védelmezte. Nincs az az évszak, mikor ne lenne fenséges az itt töltött idő, megunhatatlan helyszíne a Balatonnak.

Kisfaludy sétány, Balatonakarattya

Ámulatba ejtő a kilátás a balatonakarattyai Magaspartról, hiszen mintegy húsz emelet magasból gyönyörködhetünk a Balaton látványában. Tiszta időben nem csak a tihanyi apátság sziluettje, de Badacsony és Szigliget körvonalai is pontosan kivehetők a távolban.

A padokon megpihenve érdemes egy kicsit több időt eltölteni a gyalogúton, aztán elsétálni a Kisfaludy kilátóig, majd a falépcsőkön lesétálva közelről is megcsodálni a Balatont.

(fotók: shutterstock)