csalad.hu - Új lendületet hozhat a falvaknak a CSOK
CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Befektetés a jövőbe
Új lendületet hozhat a falvaknak a CSOK
Magyar Nemzet
2019. aug. 13. 6:41
Falusi CSOK
Van olyan falu, ahol telkesítésbe kezdenek, hogy kiszolgálják a megnövekedett igényeket.

Nagyon komoly érdeklődést tapasztalnak a kistelepüléseken a falusi CSOK kapcsán, akad olyan község, ahol jószerivel már nincs is szabad ingatlan - számol be a Magyar Nemzet.

Többen is érdeklődtek már a falusi CSOK-ról nálunk, de egyelőre inkább a felújítás jöhet szóba a településen – mondja a Vas megyei Nick polgármestere. Csorba József arról számolt be: kijelöltek egy területet, ahol telkesítés után építésre is igénybe lehet majd venni a falusi CSOK-ot. Mint elmondta, ezzel a reményeik szerint több család is él majd.

Csaknem 2 500 magyarországi kistelepülésen elérhető használt lakás vagy ház vásárlásához és egyidejű bővítéséhez és/vagy korszerűsítéséhez, valamint már meglévő lakás vagy ház bővítéséhez és/vagy korszerűsítéséhez 2019. július 1. és 2022. június 30. között.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gelej polgármestere azt mondta, hogy a település kiváló adottságai és a magas színvonalú szolgáltatások miatt már eddig is nagyon sokan érdeklődtek a szabad ingatlanok iránt, de a falusi CSOK bevezetése óta még többen keresik a lehetőségeket. – A helyzet azonban az, hogy nagyon nehéz a településen szabad ingatlanhoz jutni. Az építkezés viszont kevésbé népszerű, mert ahhoz több pénzre van szükség, és ekkora költségbe nem verik magukat az emberek – fejtette ki Demeterné Nyeste Erzsébet.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pusztadobos első embere azt mondta, nincs igazán rálátása arra, hogy helyben mennyire népszerű a falusi CSOK, de annyit tapasztalt, hogy megnövekedett az igény a fél éves közfoglalkoztatásra. – Még gyeses anyukák is jönnének dolgozni, és ez azzal lehet összefüggésben, hogy a falusi csok igénylésénél szükség van a folyamatos munkaviszonyra. Ebből a felfokozott érdeklődésből arra következtetek, hogy sokan lehetnek, akik fel akarják venni a falusi CSOK-ot – fogalmazott Dani Attila polgármester.

A Baranya megyei, alig néhány száz lakosú Cserdi polgármestere arról tájékoztatott, hogy náluk valamiért nem lehet igénybe venni a falusi CSOK-ot, noha érdeklődő lenne bőven. – Nem tudom, hogy mi miért maradtunk ki a programból, de így jobb híján az emberek megpróbálják saját forrásból megoldani a lakhatást – tette hozzá Bogdán László.


(kép: shutterstock)