csalad.hu - Sohonyai Attila: "Erőből nem lehet verset írni"
CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Befektetés a jövőbe
Sohonyai Attila: "Erőből nem lehet verset írni"
Szöveg: Ivanova Daniela, fotó: Förster Tamás
2019. nov. 5. 15:00
Mese/Film/Könyv
Alig múlt 30 éves, tartja a lépést a digitális világgal, mégis fontosnak tekinti, hogy ápoljuk hagyományainkat. Sohonyai Attila költővel beszélgettünk, aki verseivel nemcsak a felnőttek, hanem a mai fiatalok szívéhez is eljut.

Mennyire olvasunk verseket ma, egy olyan korban, ahol a könyveket felváltották az e-book-ok, az újságot az online portálok, a verses köteteket pedig a Facebook posztok? Ahol portré magazinok helyett az Instagramon landolnak a vizuális tartalmak és már nem magnóból, hanem a Youtube-on hallgatjuk kedvenceinket? Nagyon is! Sohonyai Attila szerint a verselés örök műfaj, épp csak a tálalása változott.

Gyermekként is szerette az irodalmat?

Úgy gondolom: ha el szeretnék mondani valamit, azt nem tehetem korlátok között.

– Iskolai szinten egyáltalán nem kedveltem, sőt, örültem, ha 2-est kaptam belőle. 16 évesen, amikor elkezdtem az írást, mindössze annyi volt a fejemben, hogy ez a tevékenység nagyon megnyugtat. Eleinte csak pár soros idézeteket írtam, majd rákaptam az ízére. Nyolcadikos koromban nagy hatással volt rám Ady Endre: Az én menyasszonyom című verse, később pedig elkezdtem más költők felé is orientálódni. Teljesen ösztönből jött minden, és azóta is szabad verselésben alkotok. Úgy gondolom: ha el szeretnék mondani valamit, azt nem tehetem korlátok között. Ezt a hitvallást egyébként a saját életemben is követem. Elismerem a kötött versek szépségét is, de az nem az én műfajom.

Mennyire van létjogosultsága a költészetnek a mai modern világban?

– A médiaeszközök teljes térhódítása azt a gondolatot szülhetné az emberek fejében, hogy egyáltalán nincsen, mert az elektronika veszi át a szerepet, de nézd, most itt vagyok a csalad.hu-nál, ami egy online portál, mégis olvassák az emberek (mosolyog). A költészetnek általánosságban véve van létjogosultsága, mégis külön öröm azt látni, hogy az egyre fiatalabb korosztály is nyitott rá. Úgy tűnik, hogy a Z generáció is kap olyan tanítást vagy taníttatást otthon, vagy az iskolában, ami fenntartja és ápolja ezt szép a hagyományt.

A versei kulcstémája a szerelem, ami egész kiskorunktól kezdve meghatározó szereplője az életünknek. Hogy látja, a szomorú, vagy inkább a vidám sorok iránt befogadóbbak az emberek?

– A szerelem egy soha ki nem kopó műfaj, ezáltal mindig trendi és foglalkoztatott lesz. Én a drámában is ugyanúgy alkotok, mégis azt vettem észre, hogy az emberek egy fárasztó nap végén szívesebben fogadják be a pozitív tartalmakat, mint a negatívat. Ezt magamon is tapasztalom, hiszen történhet több olyan kellemetlen élmény a nap folyamán, ami kizökkent a jó kedélyállapotból, ezért érthető módon szeretném előhívni a kellemes hangulatot egy film, könyv, vagy vers segítségével. Bár szeretem a drámaiságot, a pozitív hangulatú verseim inspirálóbban hatnak az olvasóimra.

Kapott már olvasói levelet olyantól, aki a versei által lendült túl egy mélyponton?

Elképesztő, hogy egy-egy általam írt sor mennyit jelenthet valakinek, aki már épp kezd lemondani az életéről.

– Sok ilyen volt, de kiemelnék egyet, ami nagyon megérintett. Írt nekem egy fiú, aki boldogan élt a párjával. Később kerekesszékbe kényszerült, és bár még egy darabig kitartott mellette a lány, végül elhagyta. A fiú öngyilkos akart lenni és már fontolgatta, hogy valóban meg is teszi, amikor találkozott a verseimmel. Most már jól van és azóta is olvas engem. Elképesztő, hogy egy-egy általam írt sor mennyit jelenthet valakinek, aki már épp kezd lemondani az életéről. Ez a történet nagy hatással volt rám. Külön kiemelném, hogy fiú volt az illető, ami nagyon meglepő, ugyanis az a tapasztalat, hogy a férfiak nagyon keveset olvasnak irodalmat, verseket meg pláne. Ezért öröm, hogy egy-egy felolvasó estemen a hölgyek a párjukkal érkeznek, és előfordul, hogy eleinte szkeptikusak, de a végén mégis jó érzésekkel távoznak.

Kikből áll az olvasótábora?

– 85 százaléka nő, azon belül is eddig 35-55 között mozgott a korosztály, most viszont a 25-45 közöttiek a dominánsak. Nem tudatos nálam a fiatalok felé való nyitottság, egyszerűen csak így alakul. 32 éves vagyok, koravén embernek tartom magam, a fiatalokba vetett hitem ingoványosabb, mint amennyire nagy a meggyőződésem az idősebb korosztály felé. A tapasztalatom ezt mondja, mégis ennek az ellenkezőjére is bőven van példa, ugyanis a 15-21 évesek is tudnak azonosulni a verseimmel.

Mennyire támogatja a közösségi média a karrierjében?

– Maximálisan. Az online média manapság már jobban jelen van, mint az írott sajtó. A publikálás gyökere valóban ez, mégis azok a színészek, akikkel lehetőségem adódott együtt dolgozni, viszik tovább a verseim hírét. Több kötetem mellé jelentettünk meg hangoskönyvet is, az egyiket Gáti Oszkár és Dés László közreműködésével. Bár a karrieremet elsősorban a közösségi média gépezete indította be, mégis a mai napig a szájhagyomány erejében hiszek.

Mikor jött el az a pillanat az életében, amikor úgy érezte, hogy egy életre elköteleződött a költészet iránt?

– Nehéz kérdés. 10 éve döntöttem el, hogy nem szeretném, ha csak a fiókban bújnának meg a verseim. Azóta rendületlenül csinálom, és az is a törekvésem, hogy ez így maradjon, de ettől függetlenül bizony vannak napok, hetek, hónapok, amikor kissé megbicsaklik a hitem, és nem azok a reakciók érkeznek, amikre számítok. Ilyenkor magamban keresem a hibát, de ezen másnapra túl is lendülök.

A régi időkben is kaptak olvasói visszajelzéseket a költők, de nem ilyen formában, mint ma.

– Így van. Régen kávézókban jártak össze az emberek, ahol nem kommentekben érkeztek a visszajelzések, hanem szemtől szemben. Dübörgött a közösségi élet, tulajdonképpen minden nap egy felolvasó est volt. Több százan megfordultak ezeken a helyeken és mindenki tudta, hogy ki kicsoda. Mégis manapság ez egy sokkal fejlettebb közösség, ami már a vidékiekhez is elér. Számomra viszont tulajdonképpen mindegy is, hogy milyen csatornán jelenik meg a tartalom, egy papírlapon, vagy egy posztban, a lényeg, hogy az embereknek tetszik-e.

Amennyiben kap hideget-meleget, miként kezeli a kritikát?

– Szerencsére a visszajelzéseknek csak körülbelül 3 százalékát teszi ki a negatív megjegyzés. Mégis azt mondhatom, hogy kifejezetten örömmel fogadom, mert ugyan egy pozitív komment jól esik a léleknek, viszont egy intelligens módon megfogalmazott kritikából lehet építkezni. Nem bánom, ha érkezik ilyen, sőt, de fontosnak tartom, hogy építő legyen. A pozitív visszajelzés pedig arra mutat rá, hogy jó az irány és tetszik a közönségnek a tartalom, amit előállítok.

Merre tovább?

– Tovább dolgozom a hangoskönyveken. Ebben az évben kezdtem el új embereket felkeresni, olyanokat, akik nem színészek és nem is szinkronhangok, így működhettem közre többek között Ganxsta Zoleeval és Vágó Pirossal. Ezen belül szeretnék megújulni, viszont ez egyáltalán nem könnyű, hiszen én magam vagyok a forrás, a saját életemből kell merítenem. Természetesen, ha egy drasztikus fordulópont következik be a magánéletemben, az megformál, egyébként viszont a napok történései azok, amikből merítek, táplálkozom, ihletet szerzek. De direkt nem alkotok, hiszen erőből nem lehet verset írni.

Ezek az interjúk is érdekelhetik: Mohay Bence: „A sportban is az emberi történetek érdekelnek”; Az a jó, hogy sokszínű a család!; Monspart Sarolta: „Magányjárvány” tombol az idősek között.