csalad.hu - "Kiabálok, tehát félek?"
CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Befektetés a jövőbe
"Kiabálok, tehát félek?"
Dudás Ágnes
2019. ápr. 9. 18:12
Lelkünk titkai
Mikor egy szülő kiabál a gyermekével, valójában védekezik, mintha megtámadták volna. Van egy tanult mintánk (hoztuk gyermekkorunkból), mely szerint a hangos szó félelmet kelt és aki fél, az majd biztos "szót fogad"! Generációk nőttek fel ebben a fajta erőfitogtató fegyelemben.


Mindenekelőtt nem árt tudnunk, hogy ha a gyermekünk valamilyen rossz szokással vagy rendetlen viselkedéssel bosszant már egy ideje, attól ő is szenved, nem csak mi. Hiszen a legtöbb gyermek szeretne megfelelni a szüleinek és mindig a jót választani. Mikor újra és újra szófogadatlan, az automatikus reakció általában az, hogy egyre jobban felemeli a hangját a szülő. Szedd össze a játékokat! SZEDD ÖSSZE A JÁTÉKOKAT!


Csakhogy ez nem mindig hatásos és ha meg akarjuk menteni a hangunkat és a gyermekkel való kapcsolatunkat, jobb, ha inkább kipróbáljuk a következő két mondatot. „Látom, hogy most igazából szeretnél jól viselkedni és a lehető legjobbat tenni. Hogyan segíthetek neked ebben?”


Ezzel arra kérjük a gyermeket, hogy tegye meg a tőle telhető legjobbat, anélkül, hogy megaláznánk őt. Arra emlékeztetjük, hogy ő alapvetően és lényegét tekintve jó és a legjobban akar viselkedni, és mi azért vagyunk, hogy segítsük őt ebben. Tulajdonképpen ez a szülő feladata: a legjobbat kihozni a gyermekből, hogy kihasználja a benne rejlő lehetőségeket és fejlődjön. Senkit nem lehet úgy motiválni, hogy rámutatunk a gyengeségeire és nevetségessé tesszük. Azzal sem, ha kiabálnak vele és megalázzák. Még akkor sem, ha néha hatásos, hiszen van olyan gyerek, aki félelemből ezek után szót fogadhat.


A tekintélyelvűség egyik jellemzője, hogy egyenlőségjelet tesz a tisztelet és a félelem közé. Azok az emberek, akik autoriter szabályok alatt kénytelenek működni, szót fogadnak, mert attól félnek, mi történne, ha nem tennék. De szülői viselkedésként ez hatástalan és potenciálisan káros. A gyermeknek belső késztetés és nem külső kényszer hatására kell szót fogadnia.

Ha nem úgy kezelem a gyermekem, mint aki alapvetően szeretné a helyes dolgot tenni és nem tudatom azt vele, hogy itt vagyok és azért vagyok itt, hogy neki segítsek, akkor mit is tanítok neki valójában? Hogy meg kell törnie? Hogy meg kell őt javítani, mert valami vele született hiba van a jellemében?


Mindannyian arra törekszünk, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. A gyermekeink is, csak ők még a fejlődés szakaszában vannak. Ha ezt mindig szem előtt tartjuk, és kommunikáljuk is feléjük, akkor venni fogják az üzenetet: hiszünk abban, hogy meg tudják változtatni a viselkedésüket, és örömmel segítünk nekik ebben.


Persze nem mindig könnyű szülőnek, főleg kedves szülőnek lenni, de hát ezért vagyunk mi már felnőttek, hogy megbirkózzunk ezzel és példát mutassunk a gyermekeinknek.