Csaknem két évtizede Angliából indult el a kezdeményezés, amely Valentin-nap táján egy hétig a házasság és a család értékeire kívánja irányítani a figyelmet. Mára már 4 kontinens 21 országában ünneplik a Házasság Hetét. Az akcióhoz hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott, kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt.

Magyarországon 2008 óta rendezik meg az eseménysorozatot a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével. A Házasság Hete központi programjainak fővédnöke 2013 óta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

A Házasság Hete résztvevői gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztják alá a házasság örökkévaló értékét. Bátorítanak minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Igyekeznek bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, segítséget nyújtanak a házasoknak, a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.

Programok

  • Nyitó istentisztelet a Debrecen-nagyerdei református templomban
  • Időpont: február 9. 10:30
  • Helyszín: Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség
  • Pár vagyunk vagy team?
  • Gorove László és Gorove Kriszta párkapcsolati szakértők előadása
  • Időpont: február 10. 18:00
  • Helyszín: Aranytíz Kultúrház
  • Szeretlek, de már nem vagyok szerelmes beléd
  • dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta előadása
  • Időpont: február 11. 18:00
  • Helyszín: Aranytíz Kultúrház
  • Őszintén a házasságról – Páratlan beszélgetés közismert párokkal
  • Résztvevők: Semsei Rudolf üzletember és felesége, Dobay Eszter – a Házasság Hete idei arcai; Pálúr János orgonaművész és felesége, Pálúr Kornélia; Hamar Donát és Noémi vloggerek. Moderátor: Mohay Bence sportriporter
  • Időpont: február 12. 18:00
  • Helyszín: ELTE ÁJK, Aula Magna
  • Család és/vagy karrier?
  • Családbarát konferencia a Házasság Hetén a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében.
  • Időpont: február 13. 10:00
  • Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia
  • Áldással egybekötött zenés istentisztelet
  • Időpont: február 14. 18:00
  • Helyszín: Deák téri evangélikus templom
  • Szeretet, szerelem, szenvedély – vagy szenvedés? Kitarthat-e a szerelem egy életen át?
  • Nagy Zsolt és Eszter, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat munkatársainak előadása
  • Időpont: február 15. 17:00
  • Helyszín: TIT Stúdió
  • Záró szentmise
  • Időpont: február 16. 18:00
  • Helyszín: Budapest Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia Templom

A Házasság Hete központi programjai mellett az ország számos pontján szerveznek eseményeket, ezekről részletesen a Házasság Hete honlapján tájékozódhatunk.

(fotó: Shutterstock)