A három nap alatt tíz helyszínen mintegy ezer program várja a gyermekeket - hangzott e az eseményt bemutató sajtótájékoztatón szerdán a megyeszékhelyen.

Kocsis Rozi, a szervező Vaskakas Bábszínház vezetője elmondta, hogy idén a Hetedhét művészet zöldben Győrben szlogent kapta a rendezvény, e tematika mentén szórakoztatják a gyermekeket az akrobaták, muzsikusok, írók, költők, kézművesek, festők, bábosok és bűvészek.

A program a Dunakapu téren kezdődik június 5-én, ahol zenés, táncos, vízparti gyerekpartival, medencékkel, pálmafákkal és koncertekkel várják a gyermekeket. A hagyományos kulcsátadó ceremónia, amelyen Borkai Zsolt polgármester átadja a város kulcsát a gyerekeknek, este fél tízkor kezdődik, ezt követően tűzijáték lesz.

A Bécsikapu téren állítják fel a központi információs pontot és ott ünneplik a nemzetközi Duna-napot is, amelynek jegyében szombaton és vasárnap is egyebek mellett agyagozással, papírhíd-építéssel, vízipisztolyos célbalövéssel, vízkóstolással és víziközmű-terepasztallal készül az Észak-dunátúli Vízügyi Igazgatóság, a Hild József Építőipari Szakgimnázium, a Széchenyi István Egyetem és a Pannon Víz Zrt.

Lesznek még trükkös bringák, ki lehet majd próbálni a légkerékpározást, egy óriás kaleidoszkópot, illatozó, tapogatható óriás kirakókat, csiki-csuki nyitogatós játékokat, rajzológépet, célba dobókat és társasjátékokat.

A Radó-szigeten versjátszóteret alakítanak ki, ahol Varró Dániel, Gimesi Dóra, Tóth Krisztina és Szabó Borbála mesél majd a gyermekeknek, akik Rofusz Kinga, Szalma Edit és Szegedi Katalin illusztrátorokkal papírbábokat készíthetnek majd. Helyet kap még egyebek mellett egy könyvkötöde és egy könyvtár is.

A Vénusz-szobornál bábszínházi előadásokat tartanak, ahol gólyalábasok is lesznek, de ki lehet majd próbálni a kovácsolást, a nemezelést, a korongozást, nagy méretű népi játékokat és életre keltik majd a korabeli vásári fotózás hangulatát is.

A szigeten kialakított Babakertben a kisebb gyermekek számára lesznek programok, úgy mint Maminbaba-hordozós latin fitnesz, mozgásfejlesztő akadálypálya, ügyességi játékok, vagy kézműves foglalkozások.

A strand területén lesz az úgynevezett Porondcsücsök, ahol Ungár Anikó tanítja majd a legkisebbeket a varázslás tudományára. A bűvészbemutatók szombaton és vasárnap is délután négy órakor kezdődnek.

Ugyanott a Rippel Akadémia Artista Park segítségével idén is ki lehet majd próbálni, hogy milyen artistának lenni. Lesz még minicirkusz, zsonglőr játszóház és óriásbuborék bemutató.

A Széchenyi téren koncertek lesznek, fellép mások mellett Rab Viki és Bora Levente, a Belvárosi Betyárok zenekar, a ToSoDa Projekt és a Dés András Trió. Ott mutatják be a kecskeméti Leskowsky Hangszergyűjtemény egyes darabjait. A Magyarországon 1979 óta látogatható hangszergyűjteménynek több mint kétezer darabja van a világ minden részéről.

A Király utcában festeni, rajzolni lehet majd, de kipróbálhatják a gyermekek a tésztagyúrást, a nyomdázást, a virtuális festést és a kerítés festést is. A Kazinczy utcában győrkőcvásár lesz, a Rába Kettős-hídon pedig ügyességi játékok várják a legkisebbeket.

A Várágyúknál az Élmény Műhely által egyebek mellett felépítenek egy több méter magas óriásfraktált, egy úgynevezett Sierpinski tetraédert koreai 4Dframe készlettel, de a műhely legújabb eszközeivel a térbeli szimmetriákat fedezhetik fel a gyermekek játékos formában. Ugyanott a mosonmagyaróvári Futura egy élménydobozzal várja a kicsiket.

A Vársétányon a környezeti nevelés kerül a középpontba, megismerkedhetnek majd a látogatók mások mellett olyan tervezőkkel, akik újrahasznosítással készítenek különböző tárgyakat, de lehet majd papírt meríteni és előadásokat hallgatni arról, hogyan lehet minimálisra csökkenteni a háztartási hulladékot.


(fotó: gyorkoc.hu)