Gál Kristóf rendőr alezredes, az ORFK szóvivője

A Színművészeti Egyetemen végzett színész szak és majd’ négy év aktív színjátszás után váltott pályát. Azt mondja, fontos, hogy az emberek ebben a helyzetben se veszítsék el a humorérzéküket, kifejezetten tetszik neki az Operatív Törzs tagjairól készült színező. Családjában pozitív változást is hozott a karantén, a gyerekek többet tanulnak, és előkerültek a rég nem látott társasjátékok. Sokat nevetnek otthon, és megpróbálnak kikapcsolódni ebben a furcsa helyzetben.

Parrag Zoltán postás

Új szabályt talált ki, előre felcsönget a címzettekhez azért, hogy legyen idejük felvenni a kesztyűt, szájmaszkot. Munkája mellett önként karanténba vonult édesanyjáról is gondoskodik, ő intézi a bevásárlást, csekkfeladást. Szerinte ez a rendkívüli helyzet talán rávilágít arra, hogy jó lenne jobban odafigyelni egymásra, újraépíteni az emberi kapcsolatokat.

Őri-Kiss Zsolt mentőtechnikus

Nehéz döntést hozott a családja védelmében, elköltözött feleségétől és két gyermekétől. Ő most egy barátja panziójában lakik, hozzátartozóival kapun keresztül találkozik. Ez az élet nem egyszerű számára, mert – ahogy fogalmazott – ő egy klasszikus anti-önellátó. A mosogatni való edényekkel még nem kötött szoros barátságot. Beszélt arról is, hogy az emberek talán el sem hiszik, mennyit jelent az egészségügyben dolgozóknak az, hogy értük tapsolnak.

Orbánné Jávorics Judit tanítónő

A pomázi általános iskola tanulóin már érzi, hogy fáradnak, ezért gyakran iktat be számukra rajzolást, tornát. Hiányoznak egymásnak az osztálytársak, őt viszont doppingolja a támogató szülői összefogás. Saját családjával most sok időt tölt együtt, minden nap társasoznak és rengeteget beszélgetnek.

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes

Déván 108 gyermek és 20 felnőtt él most együtt. Azt mondja, úgy érzi, ajándékba kapta ezt a sok időt. Humorral veszi az akadályokat: érdemes három szem kukoricát tenni a nyelv alá, csak akkor van baj, ha azok elkezdenek kipattogni. Egyébként pedig mindenkinek azt tanácsolja, nyugodtan vásároljon tartós tejet, ezek nem a vég napjai, hanem egy új korszak hajnala.

Pazonyi Mónika jógaoktató

Ő és férje most minden bevételtől elesett. A kétgyermekes édesanya online tartja meg jógaóráit. Mindenkinek ajánlja ezt a mozgásformát, mert elég hozzá két négyzetméternyi hely, és megnyugtatja az idegrendszert. Kamasz gyerekeit az viseli meg a legjobban, hogy nem találkozhatnak a barátaikkal.