csalad.hu - Támogassuk gyermekünk önállósodását, de hogyan?
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Támogassuk gyermekünk önállósodását, de hogyan?

gyermekut.hu
2020. nov. 12. 15:00
A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése /EFOP - 1.9.5./

Ha minden szeretetünkkel és tapasztalatainkat átadva merjük elengedni, gyakorlatot szerezni gyermekünket, hogy egyszer majd legyen ereje, önbizalma elhagyni minket, az talán a legegészségesebb szülői hozzáállás. Vajon a hétköznapokban hogyan lehet ezt megvalósítani? Bajor Anita, a gyermekut.hu szakpszichológusa segít nekünk ebben.

Miért fontos már kisgyermekkorban támogatni az önállósági kezdeményezéseket?

Az egészséges fejlődés jele, ha az életkor előrehaladtával gyermekünk egyre több mindenre képes. Ha már egészen kicsi kortól támogatjuk és bátorítjuk próbálkozásait, akkor a gyermekben kialakul a kezdeményezőkészség. Ugyanakkor, ha a gyermek „szárnypróbálgatásait” negatívan értékeljük, minősítjük vagy elutasítjuk, bűntudatot fog érezni szükségletei és vágyai miatt, így kevésbé lesz önálló, bizonytalanná válik döntéshelyzetekben.

Az önállósághoz hozzátartozik a döntésképesség, a problémamegoldás és a cselekvés. Életünk tele van kihívásokkal, megoldandó feladatokkal, döntéseket igénylő helyzetekkel, így sokkal nehezebb dolga lesz annak a kamasznak vagy felnőttnek, aki ezt a problémamegoldást nem gyakorolhatta gyermekkorában.

Miért nehéz ez nekünk, szülőknek?

„Emögött az a nem tudatos törekvésünk áll, hogy szeretnénk, ha sokáig szüksége legyen ránk. Nem akarjuk túl hamar elengedni, féltjük őt és egy kicsit magunkat is.”

Az önállóságra nevelés magában foglalja egyrészt, hogy elengedjük magunktól a gyermeket, másrészt pedig hagyjuk kísérletezni, hibázni. De hiába tudjuk, milyen fontos ez, nehezünkre esik ez a leválás. Mert mindenáron szeretnénk megóvni őt a csalódásoktól, vagy túl kevés az időnk, sietnénk és egyszerűbb megcsinálni helyette a dolgokat (pl. nincs türelmünk megvárni, amíg maga köti be a cipőfűzőjét), vagy éppen megmondani azt, mit tegyen. De emögött az a nem tudatos törekvésünk áll, hogy szeretnénk, ha sokáig szüksége legyen ránk. Nem akarjuk túl hamar elengedni, féltjük őt és egy kicsit magunkat is.

Mit tehetünk?

Az önállóságra nevelés egy folyamat. És ebben a folyamatban a szülőknek nehéz és gyakorlást igénylő feladat tudatosítani, hogy minél több megnyilvánulásukkal támogassák gyermekük függetlenségét. Mégis sokat tehetünk érte azzal, ha biztatjuk, bátorítjuk és bevonjuk a gyermeket az őt érintő dolgokba (pl. közösen tervezzük meg a hétvégi programot). Türelmesek vagyunk és korának megfelelő feladatokkal bízzuk meg. Minél többször adunk lehetőséget arra, hogy önállóságát gyakorolhassa.

Rugalmas hozzáállást kíván

Gyermekünk önállóságának támogatásához ne végletesen álljunk hozzá. Fontos, hogy el tudjuk dönteni, hogy mikor hagyjuk önállóan cselekedni, és mikor van olyan lelki vagy fizikai állapotban, amikor igényli a segítséget. Előfordulhat, hogy fáradt vagy éppen több figyelemre, gyengéd törődésre, intimitásra vagy kiszolgálásra van szüksége, ezért ne utasítsuk el rögtön azzal, hogy „te is meg tudod csinálni”.

A gyermek környezetében bekövetkező változások (pl. válás, kistestvér születése, betegség, haláleset, költözés stb.) esetén megszaporodhatnak a fokozott törődést igénylő kérések. Ilyenkor érzékenyebbé, bújósabbá, gyámoltalanabbá válhat a gyermek, vagy megjelenhetnek nála korábbi életszakaszokra jellemző viselkedési minták, például nem akar egyedül aludni, újból bepisil éjszakánként. Az önkiszolgáló cselekvésekben is lehetnek visszaesések, ilyenkor fontos érzelmi támaszt nyújtanunk.

Hogyan segíthetünk a mindennapokban?

Fontos, hogy merjük rábízni élete apró részleteinek az irányítását, és ne gondolkodjunk és tegyünk meg mindent helyette, mert ezzel megnehezítjük, hogy önálló, autonóm személyiséggé váljon. Hagyjuk gyermekünket döntést hozni! A gyermek számára minden apróság – ami számunkra esetleg jelentéktelennek tűnik –, arra nyújt lehetőséget, hogy valamiféle kontrollt szerezhessen saját élete felett.

Néhány példa a hétköznapokból a döntési lehetőségek átadására:

  • melyik színű pulóvert szeretné felvenni
  • melyik nadrágot szeretné felvenni (két választási lehetőséget tegyünk elé)
  • tele kéri a poharat narancslével vagy csak félig
  • vizet kér vagy limonádét
  • csúszdázni szeretne, vagy inkább hintázni
  • vacsora előtt, vagy inkább utána pakolja el a játékait
  • almát vagy körtét kér
  • pirultabbra vagy világosabbra kéri-e a pirítóst
  • a kettő közül melyik kukoricapelyhet választaná reggelire
  • kikérhetjük a véleményét a családi programokról
  • az általunk kiválasztott 2-3 mesefilm közül választhat, hogy melyiket szeretné megnézni a moziban
  • engedjük neki, hogy a délutáni sétánál ő találja ki, merre menjünk

Törekedjünk arra, hogy ha a gyermek választott, ne vonjuk azt kétségbe, és ne bizonytalanítsuk el őt, azzal, hogy mindig visszakérdezünk: „Biztosan ezt akarod, nem inkább a másikat?” Előfordulhat olyan eset is, hogy az általunk felajánlottak közül egyik sem tetszik neki, ilyenkor megkérhetjük a gyermeket arra, hogy ő maga álljon elő egy olyan választási lehetőséggel, amely mindenki számára elfogadható.

Mutassunk tiszteletet gyermekünk erőfeszítései iránt!

Ha a gyermek erőfeszítéseit tisztelet övezi, az bátrabbá teszi őt, és könnyebben megküzd a problémáival. Például: ne azt mondjuk, hogy „Mit szöszmötölsz már annyi ideig!” Hanem ezt: „Nagyon finom ujjmozdulatokra van szükség a cipőfűző bekötéséhez.” Kerüljük az olyan kifejezéseket, mint például: „Ez nagyon könnyű, próbáld csak meg!” vagy „Hát ez neked biztos nehéz lesz!”. Ehelyett mondjuk neki azt, hogy „Ez nem könnyű!”

Ez utóbbi azért szerencsésebb, mert ha sikerrel jár, akkor átjárja a büszkeség érzése, hogy valami nehéz dolgot oldott meg. Ha pedig nem sikerül, akkor legalább úgy érezheti, hogy egy igazán nehéz dologban vallott kudarcot. Ne vegyük ki a gyermek kezéből a feladatot, hanem inkább lássuk el hasznos információval. Ha például azt látjuk, hogy nem boldogul a gyurmázással, mondhatjuk neki ezt: „Segíthet, ha előbb egy puha labdát formálsz a gyurmából és csak utána kezdesz el alkotni.”

Az önálló gondolkodás segítése

Szülőként gyakran azonnali és kielégítő választ akarunk adni, amikor gyermekünk feltesz egy kérdést. Érdemes azonban egy kis időt adni neki, és engedni, hogy maga keresgélje a választ. Sokszor arra van szüksége, hogy segítsük a gondolatait tovább vinni. Fordítsuk vissza a kérdést, hogy tovább kísérletezhessen, például: „Szóval ezen töprengsz? Te mit gondolsz?” Meg is dicsérhetjük a kérdéséért: „Fontos kérdést tettél fel.” Nem kell elkapkodni a választ. A válaszkeresés folyamata éppen olyan értékes, mint maga a válasz.

Fontos, hogy a gyermek világát folyamatosan tágítsuk, így megtanulja azt, hogy nemcsak a szülei, hanem a külső világ is segítségül hívható, ha valamilyen problémát szeretne megoldani. Például, ha megkérdezi, hogy miért nem ehet cukorkát, akkor mondhatjuk neki azt, hogy „Ha legközelebb elmegyünk a fogorvoshoz, el fogja neked mondani, hogy mi történik a fogakkal, ha sok édességet eszünk.” Ezek a házon kívüli információk gyakran sokkal nagyobb hatással vannak a gyermekekre, mint a szülők tanácsai.

Kerüljük a „nem” gyakori használatát

Fontos, hogy minél kevesebbet használjuk a „nem” szót, mert az állandó tiltás feszültséget kelthet a gyermekben, emellett gátolhatja az önállósodási és függetlenségi törekvésekben.

Néhány példa arra, hogyan tudjuk elkerülni a „nem” túl gyakori használatát:

  • Hagyjuk ki a mondatból a „nem-et” és adjunk helyette információt, például, ha a gyermekük át szeretne menni a szomszédba játszani, akkor ahelyett, hogy azt mondjuk, „Nem mehetsz!”, ismertessük vele a tényeket: „Öt perc múlva vacsorázunk.” Ennek a ténynek a birtokában lehet, hogy magától is rájön, hogy most nem mehet át.
  • Fogadjuk el a gyermek érzéseit. Ha például nem akar hazamenni a vendégségből vagy az állatkertből, akkor ahelyett, hogy azt mondanánk „Most azonnal indulunk!”, fogadjuk el a gyermek érzéseit és mondjuk azt, hogy „Nehéz az embernek elmenni onnan, ahol nagyon jól érzi magát.” Csökkenhet az ellenállás mértéke, ha a gyermek azt érzi, hogy megértjük az érzéseit.
  • Amikor csak lehet, cseréljük fel a „nem-et” igenre. Ha például a gyermek ki szeretne menni a játszótérre, akkor ahelyett, hogy azt mondjuk „Nem, még nem is ebédeltél!” mondhatjuk azt, hogy „Rendben van, amint megebédeltél, indulunk.”
  • Adjunk magunknak egy kis gondolkodási időt, mielőtt „nem-et” mondunk. A gyermek kéréseire válaszolhatjuk azt, hogy „Még gondolkodom rajta.” Ez az egyszerű mondat valamelyest megnyugtatja őt, mert azt látja, hogy kérését komolyan vettük, megfontoltuk, ráadásul időt nyerünk ahhoz, hogy átgondoljuk a dolgot.

Mire érdemes még odafigyelnünk?

Sokszor nehéz megállni, de lehetőség szerint ne beszéljünk a gyermek jelenlétében úgy, mintha ott sem lenne. Ha elhangzik egy, a gyermeket érintő, de hozzánk intézett kérdés (pl.: „Örült a kistestvérének?”, „Miért nem játszik az új játékával?”), akkor engedjük, hogy ő maga válaszoljon, és ne mi válaszoljuk meg a kérdést. Mondhatjuk azt, hogy „Majd a kislányom/kisfiam megmondja, elvégre ő tudja a legjobban.” Ezzel azt az üzenetet közvetítjük gyermekünk felé, hogy tiszteletben tartjuk az egyéniségét és az önálló véleményét.

Előfordulhatnak olyan helyzetek is, hogy gyermekünk nagyon szeretne valamit, de még nem áll fizikailag vagy érzelmileg készen rá. Például szeretné úgy használni a vécét, mint a nagyok, de még nem megy, vagy abba szeretné hagyni az ujjszopást, de ha fáradt, akkor még jólesik neki. Ilyenkor ahelyett, hogy erőltetjük a dolgot, inkább mondjuk azt, hogy „Hamarosan te is úgy fogod használni a vécét, mint anya vagy apa” vagy „Ha majd úgy döntesz, abba fogod hagyni az ujjszopást.”

(fotó: Shutterstock)