Indul a Családbarát Ország Nonprofit Kft. idősügyi referens képzése. A 100 órás, elméleti és gyakorlati modulokat egyaránt tartalmazó tanfolyam célja olyan szakemberek képzése, akik hozzájárulnak a helyi aktív időseket segítő programok előkészítéséhez és lebonyolításához, vagyis munkájuk által aktívabbá és színesebbé teszik az idős emberek mindennapjait.

Az idősügyi referensek munkája igen sokrétű: természetesen nagyon fontos, hogy felismerjék az időskori életkori sajátosságokból adódó speciális szükségleteket, de emellett el kell igazodniuk a programok jogi környezetében is, hogy jogkövető módon részt tudjanak venni az idősügyi programok előkészítésében és kivitelezésében. Szükséges persze a hatékony együttműködési készség is, hiszen szorosan együtt kell dolgozniuk a települési önkormányzatok illetékes szakembereivel, valamint azokkal a helyi civil szerveződésekkel, melyek az aktív idősödés feladataiban szerepet vállalnak.

A képzők képzésére már novemberben sor került a CSBO-ban, amelyen jellemzően az idősügy területén dolgozó szakemberek vettek részt.

„Egy nagyon jól strukturált oktatási anyagon haladtunk keresztül, releváns és önmagunkba mélyedést lehetővé tevő gyakorlatokat éltünk meg, a trénerek egy egységben működtethető idősügyi koncepciót és akciótervet vázoltak fel számunkra. Több szakmai és földrajzi területről érkeztek a csoporttársaim, megindító volt hallani az ország különböző településein az idősödéssel járó egyedi kihívásokat. A két tananyagírótól, Patyán Lászlótól és Tróbert Anettől megkaptam mindazt, amire az időseknek is véleményem szerint a leginkább szüksége van: a támogató figyelmet és az emberséges szakmaiságot” – számolt be a képzők képzésének sikeres lebonyolításáról Mayer Ildikó, a CSBO szakmai szakértője.

Szintén még novemberben a CSBO adott otthont a képzéshez, tanagyaghoz kapcsolódó workshopnak is, ahol a szakemberek megvitatták észrevételeiket annak érdekében, hogy a tanfolyam minél hatékonyabb és élvezhetőbb legyen. Maga az idősügyi referens képzés 2019-ben zajlik – az első félévben 3-4 próbacsoporttal, az év második felében pedig már élesben folyik az oktatás.

„Ez a projekt különösen fontos számunkra, szeretnénk olyan szakembereket képezni, akik segítenek az időseknek a magány csökkentését célzó programok szervezésében, akik nyitottak és érzékenyek az időskorban előforduló problémák iránt, és ha ezeket észlelik, felhívják rá a helyi ellátórendszer figyelmét. A képzés által szerzett tudás segít majd az idősügyi referenseknek abban, hogy a Magyarországon élő idős emberek helyi szinten remek közösségek tagjai legyenek, aktív és kiegyensúlyozott életet éljenek, és mindig tudjanak kihez fordulni” – tette hozzá Kisdi Réka, a CSBO képzési alprojekt vezetője, a képzés szervezője.