A közismert nevén Kapcsolj egyből! (hivatalosan EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-00001 azonosító számú, „Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése” elnevezésű) projekt 2017-ben indult, és 2021-ig 1,160 milliárd forintos európai uniós támogatással valósítja meg célkitűzéseit. A program zárásához közeledve a partnerszervezetek részvételével most online konferencia keretében ismertették az elért eredményeket és összegezték a szerzett tapasztalatokat.

A projektet megvalósító Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. (CSBO) egyik kiemelt feladata a kapcsolati erőszak elleni fellépés támogatása. Ennek keretében működteti a kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem áldozatainak 16 éve segítséget nyújtó Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot (OKIT), ami a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ) és az Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetség (IMSZ) mellett a Kapcsolj egyből! projekt célkitűzéseinek megvalósításában is közreműködő partner.

A projekt átfogó célja a kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem áldozatainak hatékonyabb segítése mellett a súlyos, nemegyszer visszafordíthatatlan következményekkel járó lelki krízishelyzetek kialakulásának megakadályozása volt, valamint az, hogy a társadalom széles körben megismerje a segítségkérés lehetőségeit és a támogató szolgáltatási formákat, ezáltal csökkentve az egyéni kiszolgáltatottságot.

A konferenciát Dr. Beneda Attila, a családokért felelős tárca nélküli miniszter családpolitikáért felelős helyettes államtitkára és Dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a CSBO ügyvezetője nyitották meg, majd köszöntőt mondott Kloppné Molnár Andrea, az OKIT vezetője és Téglásy Kristóf, a projekt szakmai vezetője.

Ezután a szolgálat munkatársainak szóló speciális, szakmai tartalmú előadások következtek, amelyek sorát Boglacsik Tímea, a CSBO szakmai igazgatója nyitotta. A felvezető gondolatokat Borsos-Kőszegi Erika pszichológus előadása követte, majd Gasteiger Nóra pszichopedagógus, kriminológus osztotta meg tapasztalatait a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézetétől. A rövid szünet után Kállai Klára, a LESZ tiszteletbeli elnöke, klinikai pszichológus és szupervízor tartott előadást, melyet szekcióülések követtek. Délután Wiesner Erzsébet szupervízor adott elő, majd újabb szekcióülésekkel zárult az egész napos konferencia.

(illusztráció: Shutterstock)