– Nemsokára 16 éves lesz az első gyermekem. Amikor megszületett, azzal szembesültem, hogy nagyon nehéz egy kisbabával fenntartani a régi kapcsolataimat, nem tudok társasági életet élet élni, a lakásomhoz és a játszótérhez vagyok kötve. Egy kávézóban, vagy bármilyen nyilvános helyen nagyon kedvesek voltak velem addig, amíg nem kellett szoptatnom, vagy nem nyikkant meg a gyermekem – meséli Lipták Orsi. Nehezen tudott találkozni a barátnőivel, akik egyszer-kétszer még meglátogatták, de akkor meg ő maradt a négy fal között.

Ekkor kezdett azon gondolkodni, mennyire fontos lenne a belvárosban egy gyermekbarát közösségi tér kimozdulni vágyó anyukáknak és barátaiknak, egy olyan hely, ami könnyen megközelíthető, kisbabával is be lehet térni, de mégsem egy kizárólagos anyukaklub, hiszen bárkit szívesen látnak. Már a tervezés fázisában is fontos volt, hogy legyen egy külön terem, ahol a családok különböző programokon vehetnek részt.

Édesanyákat kérdezett meg arról, mire lenne igényük. Abban egyetértés volt, hogy szükség van egy ilyen helyre, és az előzetesen felállított funkciókat és paramétereket is igazolták a válaszok. Kialakult néhány szempont, ami nélkül tudta, hogy nem vesz ki helyet, de el kellett engednie például a kert és az egyszintes, teljesen akadálymentes ingatlan iránti igényt.

– Két évig tartott a keresgélés, sok kerületben jártunk. Végül itt, a Csányi utcában adódott ez a hely, ami kompromisszumokkal ugyan, de megfelelt. Amit én megálmodtam, és amit szerettem volna 16 évvel ezelőtt, az az igény az évek alatt sem változott. Lett kávézó, napi menü, színes programok, és reggeltől estig nyitva vagyunk, bármikor be lehet jönni.

Segítenek visszatérni a munka világába

Aki egyedül tér be egy kávéra, ugyanolyan szívesen fogadják, mint azt, aki gyermekével, és akár egy baráti társasággal tölti el az idejét.

– A HellóAnyu! nem játszóház, bár a játszórészek számára tekintélyes területet különítettünk el. De ide elsősorban az anyák jönnek kávézni, ahol nem mellékesen a gyermekek is jól érzik magukat. Napközben többen számítógéppel érkeznek, és dolgoznak. Olyan is volt, hogy az anyuka otthon vizsgára készült, és az apuka idejött a gyermekekkel, hiszen van ebéd is, az anyuka pedig csöndben tanulhatott otthon, és még főznie sem kellett, ugyanis van napi menünk is – teszi hozzá a tulajdonos. – Két különtermünk van, ezekbe szervezzük a foglalkozásokat. Az egyik programkategória klasszikus baba-mama életminőségjavító óra, ilyen például a babamasszázs, a zenebölcsi, a babás jóga, a babajelbeszéd, a gyermekjóga. A másik programtípusunkba a szülői szerepeket és identitást megerősítő tréningek tartoznak, pl. kötődő nevelés, pozitív fegyelmezés, erőszakmentes kommunikáció, szoptatási tanácsadás. A programsorozat harmadik elemét a munkaerőpiaci visszailleszkedést segítő- vagy pályaorientációs tréningek, vállalkozóvá válást segítő tanácsadások, coachingok alkotják.

Igazi családbarát munkahely

A HellóAnyu! nemcsak a vendégekre, hanem az ott dolgozókra is figyel, családbarát munkahelyként sajátosan szervezi a munkát, kizárólag atipikus foglalkoztatásban, részmunkaidőben dolgoznak az alkalmazottak. A rugalmas munkaidőbeosztással alkalmazkodnak a dolgozók családi hátteréhez, például a bölcsis beszoktatáshoz és egyéb elfoglaltságokhoz, ami az anyukák mellett a fiatal, első munkájukat vállalók, vagy az egyetem mellett dolgozók számára is ideális.

– Az egyetemi órák, vizsgaidőszakok, egy-két hetes külföldi tanulmányutak mellett is be tudják vállalni a munkát, sőt, az is belefér, ha valaki csak szombaton vagy heti 1-2 alkalommal jön. Távmunkára is van lehetőség, a szakácsok a menütervezést és a beszerzési listát például otthonról is el tudják készíteni. Nekik a munkakezdést sem határozzuk meg, az a lényeg, hogy fél 12-re legyen kész az ebéd.