Mi hívta életre Makón a Család és KarrierPONT-ot?

– Makó város mindig is kiemelt hangsúlyt fektetett arra, hogy a településen élő családokat és a családalapítás előtt álló fiatalokat támogassa. Makónak, mint járásközpontnak ráadásul a környék településeinek is példát kell mutatnia e tekintetben. Amikor megláttuk a felhívást, nem volt kétséges, hogy pályázni fogunk egy ilyen hiánypótló kezdeményezés megvalósítására. A Fiatal Családosok Klubjával fogtunk össze a cél érdekében, konzorciumi partnerként velük valósítjuk meg a pályázatot.

Milyen célokat fogalmazott meg a pályázat kiírója?

– A Család és KarrierPONT-ok legfontosabb feladata, hogy helyben segítse azokat a nőket és családjaikat, akik a gyermeknevelésből vagy más családi szerepükből – például idős családtag ápolása – fakadó élethelyzetük miatt nehezebben tudnak beilleszkedni a munkaerőpiacra. A hozzánk fordulókat képzésekkel, tanácsadással, a munkáltatók érzékenyítésével és a helyi munkaerő kereslet és -kínálat összefuttatásával igyekszünk támogatni.

Kifejezetten a hölgyekre fókuszál a CSAK PONT?

– Jellemzően hölgyek keresnek meg bennünket, de kifejezetten bátorítanánk a családapákat is arra, hogy forduljanak hozzánk bizalommal, hiszen nekik ugyanúgy szólnak a tanácsadásaink, programjaink. A filozófiánk szerint a családot, mint közösséget szeretnénk támogatni, melynek minden tagjára próbálunk odafigyelni.

Mióta működik a makói központ?

– Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy – a régióban először – már az auditálás megtörténte előtt egy bő hónappal engedélyt kaptunk a működésre, így április vége óta fogadjuk a hozzánk fordulókat. Azóta minden hétköznap nyitva vagyunk, belvárosi irodánkban várjuk szolgáltatásainkkal az ügyfeleinket, ahol igazi családbarát környezet várja az odalátogatókat: gyermeksarok – a képzéseink alatt gyermekmegőrzéssel –, szoptatósarok, pelenkázó segíti a családokat. Nemcsak azok térhetnek be hozzánk, akik elakadtak a munkaerőpiaci előrejutásban, hanem azok is, akik épp csak ügyes-bajos dolgaikat intézik a városban – itt kényelmesen megszoptathatják kisbabájukat, megpihenhetnek ügyintézés közben. Hétvégén egy ruhabörzére invitáljuk a családokat, melynek ideje alatt szintén biztosítjuk a gyermekek felügyeletét, hogy az édesanyák könnyebben, gyorsabban találják meg, amit keresnek.

Milyen csatornákon keresztül értesül a célcsoportjuk a létezésükről?

– Igyekszünk sokat szerepelni a helyi sajtóban, több ízben jártunk tévéműsorokban és az újságban, online médiában is gyakran megjelenünk. Ezek mellett fokozott figyelmet fordítunk arra, hogy minden városi eseményen ott legyünk, kitelepülünk a közösségi programokra, nemcsak Makón, de a járás más településein is – épp most jártunk több falunapon is. Egy előadássorozattal szólítottuk meg a női vállalkozóinkat, melyet Nő a siker címmel rendezünk. Fontos az is, hogy partneri kapcsolatot tartunk fenn minden olyan városi intézménnyel, amely természeténél fogva kapcsolódik a családok életéhez: védőnőkkel, házi gyermekorvosokkal, bölcsődékkel, óvodákkal, iskolákkal.

Kik várják a helyszínen a családokat?

– A Hagymaházat is irányító szakmai vezető mellett két állandó munkatársunk van jelen a helyszínen, az egyikük már régóta az anyaközpontok támogatását végzi önkéntesként, nagy elkötelezettséggel szolgálja a családokat. Az ő személye megtestesíti mindazt, amit a CSAK PONT társadalmi szinten üzenni kíván: a gyermekeket nevelők sokoldalú támogatását.

Mik az eddigi tapasztalataik, milyen problémákkal fordulnak Önökhöz leginkább?

– A munkakeresésben való segítségnyújtás mellett az atipikus munkarendben, rész- és távmunkában elvégezhető munkák iránt mutatkozik nagy kereslet, de sokak számára egy önéletrajz megírásában való segítségnyújtás is nagy előrelépést jelent. A tanácsadások közben olyan problémák kerülnek elő, amelyeket csak egy „külső, értő szem” vesz észre, legyen szó pszichológiai természetű problémáról vagy épp jogi ügyekről. A munkatársaink – ha maguk nem is tudják minden esetben orvosolni a helyzetet – tudják, hogy hová, milyen szakemberhez irányítsák az ügyfeleinket. Nagyon fontos visszajelzés számunkra, hogy sokan járnak vissza hozzánk, követjük és támogatjuk a családok sorsának alakulását.

Milyen képzésekkel támogatják a kisgyermekes szülők munkaerőpiacra való (re)integrációját?

– Igyekszünk nagyon praktikus megfontolások alapján összeállítani a képzési palettánkat, melynek fontos eleme a nyelvi képzés, mégpedig a román és szerb nyelv ismeretének oktatása. Földrajzi, turisztikai adottságaink miatt e nyelveknek már az alapfokú ismerete is nagy előnyt jelenthet a munkakeresésnél – ez a tudás sokszor többet érhet egy diplománál...

Fontos feladatuk, hogy a családok érdekében megszólítsák a munkaadókat is. Ez mennyire könnyű feladat?

– A városunkban kifejezetten jók a foglalkoztatottsági mutatók, három nagy gyár működik Makón, a Hagymatikum Fürdővel pedig a turizmus terén is feltörekvő városnak mondhatjuk magunkat. Mindezek mellett van még tennivalónk bőven, a munkaadókat elsősorban a családoknak kedvező, rugalmas foglalkoztatási megoldások irányába szükséges érzékenyítenünk. Az atipikus foglalkoztatás természetesen nem minden munkaterületen járható út, de sok vállalkozó beépítheti a jövőben a működési gyakorlatába, ebbe az irányba már érzékelünk biztató elmozdulást. Több megmozdulásunk volt már a munkaadók irányába, sikeres munkaadói fórumot szerveztünk, illetve folyamatban van a Munkaadók Klubjának megszervezése is, ezen túl szoros kapcsolatban állunk a Marosmenti Vállalkozók Szövetségével, melynek több mint száz munkaadó a tagja. Természetesen a legnagyobb öröm számunkra is, ha sikerül összepárosítani a keresletet a kínálattal és a család szempontjából is megfelelő munkát talál egy anyuka vagy apuka – ebben az örömben már öt alkalommal volt részünk az indulás óta.