– Teljesen megújul a Zánkai Erzsébet-tábor, jövő tavasszal már egy 21. századi, modern, a gyermekek igényeit minden szempontból kielégítő helyszín várja a gyerekeket – jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin a zánkai tábor sajtónyilvános bejárásán elmondta, hogy a felújítást követően kétszer annyi gyermek táborozhat majd, mint eddig.

– Az a cél, hogy anyagi helyzettől függetlenül, a legszegényebb családokból is eljuthassanak a gyermekek a Balaton partjára – tette hozzá.

Tavaszra minden startra készen áll

A munkálatokra – miként Novák Katalin ismertette – 30 milliárd forintot különített el a kormány, az átadás 2021 tavaszán lesz. Zánkán minden szálláshelyet megszépítenek, megújul a konyha és az étterem is, amelyhez egy plusz szintet építenek, így egyszerre akár 1300 gyermek étkezését lehet majd biztosítani. Új épületet emelnek a főtéren, a több mint 1500 négyzetméteres fedett és nyitott közösségi téren tömeges rendezvényt lehet majd szervezni.

Az 500 fős színházat és 800 fős sportcsarnokot is renoválják. Létrejön egy új, akadálymentes egészségház, és lesz játszóház is digitális kompetenciafejlesztővel, planetáriummal. Térhangosítással, fény- és hangtechnikával bővítik a tereket. Kialakítanak egy vízi kalandparkot, exatlon-pályát és új dottó, vagyis kisvasút biztosítja majd a közlekedést a tábor területén belül. Az úthálózat és a környezetrekonstrukció is elkészül, fejlesztik a közműveket is. A zánkai mellett megújul a fonyódligeti és az Erdélyben található, ivói tábor is. Fonyódligeten az összes épületet elbontják és kalandos, jurtás sátortábort alakítanak ki klasszikus, erdei balatoni hangulatot idézve.

Jut hely minden jelentkezőnek

Az államtitkár szólt arról is, hogy a koronavírus-járvány miatt jelenleg csak a napközis Erzsébet-táborok működnek, 4500 helyszínen. 80 ezren jelezték az igényüket, és minden jelentkezést el tudtak fogadni.

– A tavalyihoz képest idén 20 ezerrel több gyermek jut el napközis táborba a lakóhelyéhez közel – jelezte. Reggeltől késő délutánig különböző sport, kézműves és zenei foglalkozásokon vehetnek részt a táborozók, napi négyszeri étkezéssel. Mindezért naponta 100 forint befizetésével élvezhetik a nyarat a jellemzően 7-12 éves gyermekek.

Hornyák Tibor, az Erzsébet Alapítvány elnöke hangsúlyozta: az a cél, hogy a nyári táborok mindenhol ugyanazt a tartalmi megjelenést nyújtsák, csak más-más formában. Eddig 3400 gyermek elhelyezését biztosították, jövő évtől 4500 főre emelkedik a táborok befogadó képessége. Uniós forrás is segíti az építkezést, 2 milliárd forintból újulnak meg a játszóterek és a strand.