A Családbarát Magyarország Központ 2019 óta ítéli oda a Családbarát Hely tanúsító védjegyet Munkahely, illetve Szolgáltatóhely kategóriában. A tanúsításra Magyarország egész területéről jelentkezhetnek a verseny- és közszférából mikro-, kis-, közép vagy nagyvállalatok, valamint a nonprofit szektorból civil szervezetek, egyházi és közintézmények. 

A két éven keresztül érvényes tanúsítvány hitelesen igazolja a szervezet családbarát szemléletű működés iránti elkötelezettségét, valamint az ennek megvalósításáért tett alapvető intézkedések meglétét.  

Cikksorozatunkban olyan Családbarát Hely tanúsító védjeggyel elismert vállalkozásokat, szervezeteket mutatunk be, amelyek megvalósított ötleteire, fejlesztéseire jó gyakorlatként, példaként is tekinthetünk. 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Győrffy Balázs a szervezet nevében idén ősszel átvette a Családbarát Magyarország Központ Családbarát Munkahely tanúsító védjegyét. A Kamaránál nagy hangsúlyt fektetnek a munkavállalók egészségének megőrzésére és a prevencióra, egészségbiztosítási csomagjukba ráadásul a családtagokat is kedvezményesen vonhatják be a kollégák. A közgazdasági és jogi végzettségű elnök szívügyének tekinti a mezőgazdaságot, amelyhez családja révén kifejezetten erős a kötődése. Számtalan elfoglaltsága miatt nem rendelkezik sok szabadidővel, de ebből igyekszik minél többet a családjára fordítani. 

Mi motiválta, amikor ezt a pályát választotta? Szerepet játszott ebben példakép vagy megerősítő, támogató háttér? 

– A nagyszüleim és a szüleim is a mezőgazdaságban dolgoztak, tehát volt kötődésem az agráriumhoz, ennek ellenére a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi, valamint Állam- és Jogtudományi Karán folytattam tanulmányaimat. Később aztán visszasodort az élet a mezőgazdasághoz: édesapám fiatalon elvesztette látását, ezért családi gazdaságunk megrekedt, később azonban továbbépítettem és jelenleg is működtetem azt.

Melyik, vezetőként hozott döntésére a legbüszkébb? 

– Az egyik legjobb döntésnek azt tartom, hogy 2018-ban kezdeményeztük a Vidékfejlesztési Program nemzeti társfinanszírozásának emelését, és az évek során következetesen ki is tartottunk ezen javaslatunk mellett. A kormány meghallgatta a kérésünket, és 17,5 %-ról 80%-ra emelte azt, így 2027-ig 4300 milliárd forint forrás áll majd az ágazat rendelkezésére. Ezzel a történelmi léptékű kormányzati támogatással soha nem látott lehetőség nyílt meg a vidék előtt. 

Melyek voltak azok a legfontosabb, munkahelyén kívüli hatások, amelyeket aztán be tudott építeni a szervezet életébe? 

– Hívő és vallásgyakorló emberként a krisztusi tanításokból táplálkozom, ezeket szem előtt tartva igyekszem élni az életemet, és folytatni a rám bízott szolgálatot. 

Családbarát szempontból miben egyedi az ön által vezetett szervezet? 

– Mindig törekszünk arra, hogy a munkavállalói igényeket minél szélesebb körben lefedjük. Biztosítunk például kedvezményes céges telefon-flottacsomagot, melyhez családtagok is csatlakozhatnak, és rugalmasan kezeljük a szabadságok felhasználását. Legújabb projektünkben a kismamákra fókuszálunk: ajándékcsomaggal gratulálunk a születendő gyermekekhez, segítünk eligazodni a gyermek után járó juttatások között, továbbá meghívjuk a kamarai rendezvényekre, hogy ezzel is a közösség „vérkeringésében” tartsuk őket. 

Mi a munkahelyéhez kötődő legszebb emléke? 

– Egészen friss ez az emlék, az idei májusi kamarai választásokhoz köthető. Ekkor mintegy 79 ezer kamarai tag adta le a voksát, közel 70 %-kal többen, mint a legutóbbi választáson. A küldöttjelölteket állító Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, illetve az őket támogató 17 szakmai szervezet kétszer annyi szavazatot kapott, mint 2017-ben, és ötször annyit, mint 2013-ban. Hatalmas büszkeség számunkra, hogy ez a 79 ezer magyar gazda, élelmiszeripari szereplő minden korábbinál nagyobb felhatalmazást adott a munkánk folytatására. 

Milyen családbarát intézkedés megléte a legfontosabb az ön számára? 

– A legfontosabb, hogy gondolunk a munkavállalóink egészségének megőrzésére és a prevencióra az egészségbiztosítási csomagunkkal, melybe a családtagokat is kedvezményesen vonhatják be a kollégáink. A Kamarának fontos, hogy a munkavállalók rendszeres szűrővizsgálatokon tudjanak részt venni, és lehetőségük legyen magas színvonalú orvosi vizsgálatokra, ha szükségük van rá. A megyei igazgatóságok részére szűrőbuszokat is szervezünk az egészségszolgáltatónkkal, annak érdekében, hogy utazás nélkül tudjanak részt venni a prevenciós szűrésekben. 

A családbarát szemlélettel összefüggésben milyen tanácsokkal látna el más döntéshozókat, ha családbarát fejlesztésekben gondolkodnak? 

– Tervezzenek hosszú távra! Minden ma meghozott intézkedés a jövő befektetése. A munkavállaló akkor tudja a munkáját hatékonyan és sikeresen elvégezni, ha egészséges, elégedett és a munkahelyi életét a magánélettel is össze tudja hangolni. Hallgassuk meg a munkavállalókat és az igényeiket, mert sokszor apró változtatásokkal is támogatni tudjuk kollégáinkat! Ne csak a juttatásokra fektessük a hangsúlyt, hanem olyan fontos területekre is, mint például az információk átadása. A Kamaránál hatalmas sikere van az előbb említett „kismama tájékoztatónak”, amelyben a várandósság kezdetétől az otthon eltöltött időn keresztül a munkába való visszatérésig minden adminisztratív teendőről tájékoztatjuk a családot tervezőket, az édesanyákat, édesapákat.  

Ön, személyesen mennyire találja meg az egyensúlyt a hétköznapok során a munka és a magánélet között? 

– Amellett, hogy a NAK elnökeként és országgyűlési képviselőként tevékenykedem, szülőfalumban, Nemesgörzsönyben is sok feladatot vállalok. A helyi vadásztársaság alelnöke, a református egyházközség főgondnoka, illetve az egyházközség által fenntartott óvoda és iskola igazgatótanácsának elnöke vagyok. Így kevés szabadidőm akad, abból viszont igyekszem minél többet a családommal tölteni. 

Van-e olyan intézkedés, amelyet feltétlenül be szeretne vezetni „házon belül”? 

– Szeretnénk több rendezvényt tartani a munkavállalóinknak. Például mikulás ünnepséget vagy farsangi összejövetelt, ahol munkán kívül is megismerhetjük egymást.  

Ha lehetne három ötlete, javaslata, amelyek megvalósításához mindent megkapna, mik lennének azok? 

– Az egészségmegőrzésen kívül a szellemi-lelki feltöltődést is fontosnak tartom. Ehhez hozzájárulhatnánk családi jegyekkel, bérletekkel különböző eseményekre, ahol együtt kapcsolódhatna ki a család, illetve életvezetési tanácsadó vagy pszichológus biztosításával. Tovább bővíteném a tréningek körét, lehetőséget nyújthatnánk a munkavállalóknak szakmai és egyéb képzésekre. Ezeken túl pedig a házasságkötést is támogathatnánk egy plusz szabadnappal.