- A tehetség sokféle lehet, de bármiben is legyen kiemelkedő valaki, biztosan megtalálhatja a neki megfelelő támogatást - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára, aki pályázatok alapján úgy vélte, hogy a fiataloknak van megoldásuk a világ előtt álló kihívásokra, például hulladékhasznosításra, az éghajlatváltozásra vagy az egészség megőrzésére.

A Start program a képzéseken és az anyagi segítségen túl azzal is hozzájárult a sikerhez, hogy a résztvevőket új ismeretekkel gazdagította, és segített olyan kapcsolatokat építeni, amelyek a későbbi építkezés során értékesek lehetnek - tette hozzá.     

A Design Terminal ügyvezetője abban bízik, hogy a mentorálás ideje alatt a fiatalok hasznos ismeretekkel gyarapodtak, és ezzel el tudnak indulni azon az úton, amit választottak maguknak.

Jónás László szerint a program másik nagy értéke az a közösség, ahová a pályázók bekerülhettek. Vállalkozóvá válni nem egyszerű, de sokkal könnyebb olyan közegben, amelynek tagjai bátorítják egymás kezdeményezéseit - hangsúlyozta.     

A Start programot 2022 tavaszán hirdették meg először, a második kiírásra december 20-ig pályázhattak technológiai alapú szolgáltatás- és termékötletekkel a 18 és 35 év közötti fiatalok. A szervezők egészségügyi és szociális, közösségi célú, illetve zöld megoldásokat vártak a jelentkezőktől. A 8 hetes mentorálási-képzési időszakban 20 csapat vehetett részt, ők bruttó 3-3 millió forintot is kaptak az ötleteik megvalósítására.

A programot a Nemzeti Tehetség Központ bonyolította le a Design Terminállal együttműködve.