Összességében az elmúlt év kereslet és kínálat szempontjából is visszaesést mutatott a budapesti új lakások piacán. Azonban a tavalyi év második félévében már javuló tendenciát figyelhettünk meg az év első hat hónapjához képest, idén pedig a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) és az ötszázalékos áfa élénkítheti a piacot – idézi az OTP Ingatlanpont közleményét a Magyar Hírlap.

Ami a jelent illeti, újdonság, hogy az otthoni munkavégzés terjedésével összefüggésben egyre gyakrabban szerepelnek hálószoba helyett dolgozószobaként feltüntetve 8-10 négyzetméteres helyiségek a tervrajzokon. Emellett az eddigiekhez képest nagyobb arányban találhatók a kínálatban kétszobásnál nagyobb lakások, ezek a családos, CSOK-ot igénybe vevő vásárlók számára lehetnek ideális ingatlanok, akik új lakás vásárlása esetén az illetékmentesség mellett az áfát is visszaigényelhetik – tette hozzá Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Az új lakások jellegzetességei, mint a személyre szabhatóság, megfelelő elosztás, energiahatékonyság vagy hosszú távon várható értéknövekedés, 2021-ben pedig már az áfacsökkentés hatása is alapvetően befolyásolhatja döntésükben a leendő vásárlókat – ismertette a szakértő.