Az említett előnnyel tehát csak azok élhetnek, akik megkötötték SZÉP-kártya szerződésüket. Akik május 31-ig nem szerződnek, azok a 2017-ben kapott, el nem költött összeget már nem tudják felhasználni, a kibocsátó azt vissza fogja utalni a munkáltatónak.

Szerencsére az OTP SZÉP kártyások 95%-a már megkötötte a szerződését, aminek köszönhetően az ő egyenlegük már biztosan nem jár le, de az OTP Pénztárszolgáltató figyelmeztet: még mindig több ezer olyan kártyabirtokos van, aki nem szerződött át és van 2017-ben utalt, el nem költött juttatása, ami május 31-én még lejárhat!

– 19 ezer olyan OTP SZÉP kártya-birtokosunk van, aki még nem kötötte meg új szerződését és van 2017-ben utalt, el nem költött összeg a kártyáján. Ez az összeg munkavállalónként átlagosan 10 ezer forint – mondja Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP cafeteria üzletágvezetője. – Őket mindenképpen arra ösztönzöm, hogy költsék el május 31-ig feltöltéseiket, de még inkább arra, hogy keressenek fel egy OTP bankfiókot, és kössék meg a határidőig hátralevő néhány napban a szerződésüket. E nélkül ugyanis a fel nem használt egyenlegeik a korábbi szabályok szerint lejárnak, és az OTP Pénztárszolgáltató visszautalja azokat munkáltatójuk számára.

Az egyre népszerűbb OTP SZÉP kártyákat országszerte közel 35 ezer helyen fogadják el, amivel a kártyabirtokosok számtalan hazai élmény közül választhatnak, legyen szó családi vacsoráról, sportolási lehetőségről, vagy éppen kirándulásról, wellness hétvégéről. Az OTP Portálok weboldalon a regisztrált kártyabirtokosoknak előlegfizetésre is van lehetőségük, így akár most kifizethetik részben vagy egészben egy későbbi nyaralás árát, vagy megvehetnek egy belépőjegyet a lejáró összegből.