Az elmúlt időszakban országszerte kerestek és találtak is olyan lelkes családokat, édesanyákat, édesapákat és nagyszülőket, akik szívvel lélekkel tudják képviselni a magyar családok érdekeit. Akik szívünkön viselik más családok sorsát, akik tapasztalatukkal, tudásukkal képesek utat mutatni és segíteni a munka és a családi élet összehangolásától kezdve a gyereknevelésig. Céljuk egy összetartó közösség létrehozása, amelyben a családok kérhetnek és kapnak is segítséget a mindennapok során, bárhol is élnek Magyarországon.

A FICSAK fő küldetése a családi élet szépségeinek hangsúlyozása. Bármit is tesznek, szerveznek, azt képviselik, hogy a legfontosabb alapelvek a családot összetartó feltétlen szeretet, a törődés és az egymás iránti elkötelezettség.

A 2015-ben létrejött Fiatal Családosok Klubjának első vidéki szervezete tavaly alakult meg Nyíregyházán, ezzel kezdetét vette egy új korszak a civil szervezet életében. Mára már számos új tagszervezettel bővült a FICSAK, a jelszavuk pedig: Együtt csak erősebbek vagyunk!

A szervezet a múlt héten megtartotta első közös tagszervezeti találkozóját, ahol beszélgettek a tagszervezetek terveiről, a FICSAK munkatársai pedig előadásokkal, beszélgetésekkel igyekeztek minél hasznosabb segítséget nyújtani a tagszervezetek képviselőinek munkájához.

Az alábbi FICSAK tagszervezetek alakultak a közelmúltban:

  • Ficsak Budapest11
  • Ficsak Kaposvár Alapítvány
  • Ficsak Debrecen Alapítvány
  • Ficsak Kállósemjén Alapítvány
  • Ficsak Veszprém Alapítvány
  • Ficsak Tatabánya Alapítvány
  • Ficsak Nyirád Alapítvány
  • Ficsak Szolnok Alapítvány
  • Ficsak Kaposvár Alapítvány
  • Ficsak Tatabánya Alapítvány
  • Ficsak Nagykanizsa Alapítvány
  • Ficsak Nyíregyháza Alapítvány

és a legújabb csatlakozók:

  • Ficsak Füzesgyarmat
  • Ficsak Mezőtúr
  • Ficsak Cserkeszőlő
  • Ficsak Kunszentmárton
  • Ficsak Józsefváros

A FICSAK tovább bővül

A Fiatal Családosok Klubjának hosszútávú tervei között szerepel az országos lefedettség elérése, hiszen hazánk minden táján élnek gyermeket nevelő családok, akiknek sokoldalú támogatása, problémáik hatékony kezelése nemcsak az adott családok életét könnyítheti meg, de az egész magyar társadalom alapvető érdeke is.

Várják olyan lelkes anyukák jelentkezését, akik a saját városukban, kerületükben szívesen tennének a családokért, akik szívesen csatlakoznának egy országos szervezethez. A FICSAK nyitott minden olyan kezdeményezés felkarolására, mely társadalmuk alapegységét, a családot erősíti, amely közösséget épít, és értéket közvetít és tovább kívánja építeni az egyesületet.