Az Otthonfelújítási támogatás lényege, hogy a családok már meglévő otthonainak korszerűsítéséhez nyújt támogatást, azaz a támogatás befejezett, ingatlan nyilvántartásban bejegyzett lakásra vagy lakóházra vehető igénybe. Ezzel szemben a Többgenerációs otthonteremtés keretében a tetőtér beépítésével alakítanak ki a fiatal családok egy új, a családi háztól leválasztott, külön bejárattal és lépcsőházzal vagy külső lépcsővel, valamint önálló konyhával, fürdőszobával rendelkező saját lakást. Annak ugyanakkor nincs akadálya, hogy a tetőtéri lakásban annak elkészültét követően, a legalább 1 éves ott lakás feltételének teljesülése után további korszerűsítési, felújítási munkálatokat végezzenek, és arra igénybe vegyék az Otthonfelújítási támogatást.

Egy másik példa lehet a támogatások kombinálására, ha egy családi ház esetében a földszinten lakó szülők igénybe veszik az Otthonfelújítási támogatást, a tetőtér beépítéséhez pedig idősebb gyermekük veszi igénybe a tetőtér beépítéséhez kérhető, az új lakás vásárlására vonatkozó, magasabb összegű CSOK-ot. Fontos ugyanakkor, hogy ebben az esetben, amennyiben a tetőtéri új lakással együtt létrejövő ingatlan osztatlan közös tulajdonban marad (tehát nem alakítják 2 külön lakásos társasházzá), akkor a szülőknek megmaradjon – a tulajdoni hányaduk mellett – az alsó lakásra vonatkozó kizárólagos használati joguk, amelyet ügyvéd által ellenjegyzett használati szerződéssel kell igazolni.

(illusztráció: Shutterstock)