Magyar Péter hangsúlyozta, hogy a kormányzati támogatás segítségével összességében több mint kétmilliárd forint terhet vettek le a gyermekeket vállaló családok válláról.

A Diákhitel Központ egy hónapja hivatalba lépett új vezérigazgatója emlékeztetett: a célzott kormányzati támogatásnak köszönhetően átvállalják az adósság 50 százalékát azoktól az édesanyáktól, akik 2018. január 1. után a második gyermeküket hozták világra, a harmadik gyermek születésekor pedig kérvényezhető a teljes tartozás jóváírása.

Hozzátette, hogy ha valakinek több hitele is van egyszerre, maga dönthet, hogy melyiknél veszi igénybe a könnyítést.

További kedvezmény, hogy a leendő édesanyák esetében már a várandósság 90. napját követően (három évre) kérvényezhető a felvett hallgatói hitelek kamatmentessé tétele és a törlesztés felfüggesztése.

– A Diákhitel Központ legfőbb küldetése továbbra is a társadalmi mobilitás elősegítése, ami annyit jelent, hogy minden magyar fiatal részesülhessen a felsőoktatás nyújtotta előnyökből, függetlenül a családi vagy más életkörülményeitől.

Minden segítséget meg kell adni a diákoknak, hogy befejezhessék a tanulmányaikat és valóban piacképes, versenyképes tudást szerezzenek, ma ugyanis a beiratkozott hallgatók több mint 30 százaléka diploma nélkül, idő előtt hagyja el a felsőoktatást. Elsősorban anyagi okok miatt – emelte ki Magyar Péter, aki úgy látja, még mindig sokan félnek az esetleges törlesztési nehézségektől.


(fotó: shutterstock)