Az ezer fő bevonásával, 18 és 25, valamint 65 és 75 év közöttiek megkérdezésével készült, az idősek világnapja alkalmából nyilvánosságra hozott felmérés rámutat arra, hogy mindkét generáció alapvetően házasság- és gyermekpárti, miközben kiemelkedően fontosnak tartják a kölcsönös segítségnyújtást is. A válaszadók nagy többsége vallja azt, hogy a szülői segítségnyújtás nagyon fontos egy fiatal pár számára – ezt a fiatalok 88, az idősek 93 százaléka gondolja így.

Több mint háromnegyedük szerint elősegíti a gyermekvállalást, ha az unokákat alkalmanként a nagyszülőkre is rábízhatják.

A húszas éveik elején járók majdnem fele (44 százaléka) több gyermekre vágyik, mint amennyi a szüleiknek van, az idősek 39 százaléka pedig több gyermeket vállalna, ha újrakezdhetné az életét. A válaszadó fiatalok többsége házasságban szeretne élni, az idősek 63,2 százaléka, a fiatalok kicsit több mint fele gondolja úgy, hogy aki gyermeket vállal, kössön házasságot. A fiatalok körében a házasságot tervezők közül szinte mindenki gyermeket is szeretne.

A megkérdezett fiatalok 74 százaléka szívesen gondoskodna idős szüleiről, így az idősek is számíthatnának a fiatalabb korosztályra. A fiatalok az idejükből is többet szeretnének áldozni a nagyszülőkkel való találkozásokra, mindössze egyharmaduk gondolja úgy, hogy most elég időt töltenek együtt.

(fotó: Shutterstock)