Én nem tudom, hogy vagy vele Te, drága olvasó férfitársam, de én egy percet sem tudok anélkül élni, hogy ne a nőt lássam, a nőn keresztül pedig saját férfiúi sorsomat, rosszaságaimat, erőmet és lélek-teljességemet. Mert a nő egész életünk forrása. Tőle kapjuk az első pillanatot, a teremtés csodájának megvalósulásában magát a születést. A nőből bújunk elő, mint a virágnak termése, és neki leszünk egy életen át hálásak, ha virága gondozott, erős, jó életet adó volt. Mi több, szirmaival borított, óvott, amikor megfáztam, amikor kérdéseimmel kerestem felelt, és mindaddig nem engedett el, míg szárnyaim, azok a híres vadász-pillék oly erősek nem lettek, hogy már önállóan útra kelhettek. „Adassék nekik gyönyörűség” – az édesanyáknak. Akikből vagyunk, akik által vagyunk, és akikhez mindig, minden korban itt e földön visszahúzódhatunk. Köszönjük, hogy elbírták a világ minden összegyűjtött kínját, és férfiúi énünket táplálva tisztes családfővé gondoztak.

Köszönet a társaknak, a kiválasztottaknak. Kik bár ismerik ügyes-bajos dolgaink, ismerik, hogy mennyire gőgösek vagyunk, tudják, a csatamezőn mindig botladozunk, de mégis kitartanak mellettünk és értünk. Szóljon a legszebb szólam azokért, akik hites társként vállalták a terhet, hogy egy férfival a család egységét alkotják meg. Isten éltesse a feleségeket, a társakat, a kiválasztott nőket. A NŐ-t.

S igen, hozzád is szólok leányom, hiszen neked is napja kél a köszöntésnek. Az ünnep pedig bármilyen, széppé igazán úgy lehet, ha azt mi valós tartalommal töltjük meg. Valóssal. Közös reggelivel, vacsorával, játékkal és kérdések megválaszolásával. Gondoskodással és azzal az örökös örömmel: nekem, a férfinak, gyermeke született. Igaz leány, kinél nincs és nem is lehet szebb. Éltessen tehát leányom Téged is a Gondviselő, s ha már nem leszek, legyen Ő, meg választottad az, ki virágot hoz, ki meghallgat, ki védelmez, ki az általam megkapott és megfogott kezet tovább szorítja, és nem engedi el soha.

Boldog, békés és mindennapos nőnapot!