Habár a nagyszámú vizsgázót megmozgató 2021 májusi írásbeli érettségi vizsgák zökkenőmentesen lezajlottak, és a fertőzés gyanúja a gondos óvintézkedéseknek, illetve a résztvevők fegyelmezettségének köszönhetően sehol nem merült fel, néhány tanuló önhibáján kívül – például koronavírus fertőzés, vagy karantén miatt – nem tudott megjelenni a vizsgákon. Ezért a kormány úgy döntött, hogy aki az önhibán kívüli okot igazolni tudja, még a mostani vizsgaidőszakban, szóbeli vizsgával pótolhatja az elmaradt írásbeli vizsgát, így a felsőoktatási felvételi szempontjából érvényes vizsgaeredménnyel rendelkezik majd. A vizsga pótlásáról a vizsgaszervező intézménynek kell gondoskodnia - közölte a tárca.

Az érettségizők érdekét szolgálja az is, hogy azok a vizsgázók, akik a veszélyhelyzet miatt nem mentek el ingyenes érettségi írásbeli vizsgájukra, az elmúlt évi szabályhoz hasonlóan a következő két vizsgaidőszakban, vagyis a 2021/2022-es tanévben egy alkalommal térítésmentesen letehetik az adott vizsgatárgyakból a vizsgát.

Megrendezhetők a ballagások

A kormány döntött arról is, hogy a javuló járványügyi helyzetnek és a lakosság egyre nagyobb átoltottságának köszönhetően május 25-től megrendezhetők az iskolákban a ballagások. A szabadtéren megtartandó ünnepségen a meghívott vendégek maszk viselése esetén életkortól, illetve a koronavírus elleni védettségtől függetlenül részt vehetnek, ugyanakkor a meghívható szülők, rokonok számát, valamint a ballagás során betartandó további óvintézkedéseket az igazgató határozhatja meg az intézmény adottságainak figyelembevételével – olvasható az EMMI közleményében.

Hozzátették: az eddigi teljes tiltást feloldva, a köznevelési intézményekbe a koronavírus ellen már védett – tehát védettségi igazolvánnyal rendelkező, vagy az erre a célra készített applikáció alapján jogosult – külsős személyek is beléphetnek.