A Családbarát Magyarország Központ az önkéntes munka elismerése, az önzetlen magatartás népszerűsítése érdekében 2016-ban alapította az Önként Jöttem díjat.  

– Szeptember 30-ig bárki számára nyitva áll a lehetőség, hogy az Önként Jöttem díjra jelöljön egy szervezetet a csalad.hu/onkentjottem felületen – mondta Dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője a Kossuth rádió Napközben műsorában.  

Kifejtette: magánemberként bárki jelölheti a szerinte leginkább a díjra érdemes szervezetet. A jelöléshez pedig csak néhány alapvető adatot kell megadnia.  

– Nem szűkítettük le a jelölhető szervezetek körét, így bármilyen területen tevékenykedő szervezetet lehet jelölni, amely legalább egy éve működik. A határidő lejárta után egy szakmai bizottsággal nézzük majd át a beérkezett jelöléseket – tudatta Dr. Szuromi-Kovács Ágnes. 

Hozzátette: a bizottság által a díjra leginkább méltónak ítélt négy jelöltből pedig összeállítanak egy listát.  

– Ekkor ismét a nagyközönség segítségét kérjük. Október 17-28 között bárki szavazhat a négy jelölt közül arra a szervezetre, amelyet a leginkább érdemesnek talál az Önkét Jöttem díjra. Segítségként egy rövid leírásban részletesen bemutatjuk majd e négy szervezet munkáját – ismertette az ügyvezető. 

Dr. Szuromi-Kovács Ágnes elmondta, hogy adománygyűjtő akciót szerveznek annak a szervezetnek, amely a szavazást nyeri. Az önkéntesség világnapja, december 5-e környékén pedig az Önként Jöttem díj mellett az időközben összegyűlt adományokat is átadják a nyertesnek.