A 2016-ban, a Családbarát Magyarország Központ által létrehozott Önként Jöttem díj célja, hogy népszerűsítse az önkéntességet.  

– Olyan önkéntes munkát végző szervezetek jelölését várjuk szeptember 30-ig a csalad.hu/onkentjottem aloldalon, akik legalább egy éve végeznek valamilyen társadalmilag hasznos tevékenységet teljesen önkéntes alapon, mindenfajta anyagi ellenszolgáltatás nélkül – mondta dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője. 

– Most mindenkinek, aki érdeklődik a díj iránt, az a dolga, hogy a jelölésével segítsen, hogy a látókörünkbe kerüljenek olyan szervezetek, akiknek a munkáját megvizsgálhatjuk – hangsúlyozta a vezető. 

Kifejtette: a csalad.hu/onkentjottem aloldalon egy online formanyomtatványon írhatják meg azokat az adatokat, amelyek alapján a szervezet beazonosítható, és megállapítható, hogy milyen társadalmilag hasznos munkát végeznek. Szeptember 30-a után pedig a Családbarát Magyarország Központ munkatársai megvizsgálják, hogy tartalmi és formai szempontból megfelelőek-e a jelölések. 

– Már most van olyan szervezet, amelyet eddig négyen jelöltek. Vagyis vannak olyan szervezetek, akik elég sokaknak a látókörébe kerültek – emelte ki dr. Szuromi-Kovács Ágnes. 

– A végső döntés meghozatalát is a nagyközönségtől várjuk. Ezt azzal segítjük, hogy összeállítunk egy rövidebb listát azon szervezetekről, amelyek a leginkább érdemesek a díj elnyerésére. Október 17. és 28. között ezekre a jelöltekre lehet majd szavazni – folytatta az ügyvezető. 

Arra a kérdésre, hogy nehéz dolga lesz-e a zsűrinek, dr. Szuromi-Kovács Ágnes igennel válaszolt, mivel meglátása szerint nagyon sok önkéntes munkát végző szervezet van Magyarországon.  

– A díjjal nemcsak az a nem titkolt célunk, hogy évről évre elismerjük egy-egy szervezet munkáját, hanem az is, hogy a jelöltállítók nézzenek körül a környezetükben, nézzék meg, hogy melyek azok a szervezetek, amelyek ilyen munkát végeznek. Hátha kedvük támad csatlakozni valamelyikhez, és ők maguk is aktívabban bevonódnak ezekbe a munkákba – fogalmazott a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője. 

Dr. Szuromi-Kovács Ágnes elmondta, hogy terveik szerint az Önkéntesség világnapja, december 5-e környékén szeretnék az Önként Jöttem díjat ünnepélyes keretek között átadni.