– Sorsfordító időket élünk Európában, Közép-Európa válaszúthoz érkezett demográfiai kérdésekben – fogalmazott a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért, valamint a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által szervezett, „Családbarát fordulat Európáért” című nemzetközi konferencián.

Többen vannak a 65 évnél idősebbek, mint az 5 éven aluliak

A Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság támogatásával szervezett eseményen

Novák Katalin felidézte, hogy egyszerre több probléma jelentkezett, amelyre megoldásokat kell találni. Ilyen a nemzetek, társadalmak idősödése.

– Nemzetközi statisztikák szerint most először fordul elő, hogy a Föld lakosai között többen vannak a 65 éven felüliek, mint az 5 év alattiak. Ennek örülhetünk is, hiszen ez azt jelenti, hogy nő a várható élettartam, ugyanakkor egyre kevesebben tartanak el egyre több embert.

Az államtitkár utalt arra is, hogy Európában egyetlen olyan ország sincs, ahol akár csak megközelítenék a kívánatos 2,1 százalékos szintet a demográfiai mutatók. Nem látni, hogy ez a tendencia megfordulna a közeljövőben, pedig a fiatalok mindenhol több gyermeket szeretnének, mit amennyi végül megszületik.

Duplájára növelt családtámogatás

Vannak rövid- és hosszútávú megoldási lehetőségek, de a választáshoz ismerni kell az okokat. Tudni kell, hogy miért nem születnek meg a vágyott gyermekek, miért fordulhat elő, hogy egy-egy országban egyáltalán nem, vagy csak kevés gyermeket vállalnak a fiatalok. A magyar családpolitika arra kínál megoldást, hogy a párok vállalhassák és vállalják a tervezett gyermekeket, így az ország önfenntartó legyen.


A választás egyben szabadságot is jelent, hiszen mindenki dönthet arról, alapít-e családot, mikor teszi ezt meg, és ha megszületett a gyermek, visszamegy-e a munka világába, vagy a főállású apaságot, anyaságot választja. Ehhez támogató családpolitika-kultúrára, családbarát környezetre van szükség, és annak megerősítésére, hogy a felelősen vállalt gyermekek kincset jelentenek. Novák Katalin elmondta azt is: a kormány ma kétszer többet fektet családtámogatásba, mint 2010-ben, a GDP 4,8 százalékát fordítja erre a célra. Ennek eredménye, hogy 20 éve nem látott szinten volt tavaly a gyermekvállalási kedv és a házasságkötések száma.


Családbarát gyakorlatok, baráti beszélgetések

A kétnapos budapesti esemény megnyitóján köszöntőt mondott még Kazimierz Kuberski, Lengyelország családügyi, munkaügyi és szociális miniszter-helyettese és Radka Maxová, a cseh Parlament Felsőházának tagja. A konferencián nemzetközi panelbeszélgetések lesznek, családbarát önkormányzatok és egyetemek mutatkoznak be, valamint a résztvevők megismerhetik a családbarát civil szervezetek mellett a családbarát média képviselőit, és a családbarát vállalatok hazai és nemzetközi jó gyakorlatait is.