Az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint Jézus Krisztus "röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe" édesanyja, Mária holttestét – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata.

Jeruzsálemben már az 5. században megemlékeztek az ünnepről, amelyet Dormitio sanctae Mariaenek, azaz "a Szentséges Szűz elszenderülésének" neveztek.

Az ünnepet Szent István király olyan fontosnak tartotta, hogy ezen a napon ajánlotta Magyarországot a Szűzanya oltalmába. Ezért nevezik Szűz Máriát Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hungariaenek. Szent István 1038-ban éppen Nagyboldogasszony napján hunyt el.

Boldogasszony vándorkiállítás Debrecenben

A Kárpát-haza Galéria Boldogasszony vándorkiállításának megnyitásával megkezdődött az augusztus 21-ig tartó virágkarneváli hét programsorozata.

– A vándorkiállítás 2014-ben Budapestről indult, és Debrecen az utolsó Kárpát-medencei helyszín, ahol bemutatják. Debrecenből Rómába viszik az alkotásokat, onnan pedig Brüsszelbe – közölte Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.

– Már ahhoz is Mária csodája kellett, hogy sikerült 55 kortárs művészt egy kiállításon megszólítani, erre még nem volt példa – tette hozzá.

A Boldogasszony vándorkiállítás debreceni bemutatóját Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója nyitotta meg, ezzel hivatalosan is megkezdődött a virágkarneváli hét programsorozata.