Bán Tamara saját tapasztalatból tudja: kiemelkedő képességekkel bíró gyereket nevelni amellett, hogy szép és örömteli feladat, nagy kihívás és komoly felelősség is. A szóban forgó tehetség pedig nem más, mint Tamara tizenhat éves fia, aki az ország egyik legerősebb gimnáziumának speciális matematika tagozatán tanul.

– A mai napig nagy kérdés számunkra, hogy Áron kitől örökölte a matematikai tehetségét – kezdi az édesanya. – Én, végzett bölcsészként, huszonkét évet dolgoztam a médiában, jelenleg pedig a saját kávézómat vezetem. A férjem belsőépítész, vagyis egyikünknek sincs sok köze matematikához, és ezért nem voltunk felkészülve arra, hogy a gyerekünk ezen a területen bontakoztatja ki a képességeit. Mindazonáltal a férjemmel mindketten racionális emberek vagyunk, és mi már annak idején, amikor Áron még oviba járt, kikértük egy pszichológus véleményét arról, hogy milyen iskolába írassuk a gyereket, pedig akkoriban még szó sem volt arról, hogy a fiunk bármiben kiemelkedő lenne. Azt tudtuk, hogy nagyon értelmes gyerek: már óvodásként is minden érdekelte őt, amiben rendszer van. Hatévesen összeállított egy buszmenetrendet az internetről, és a születésnapjára azt kérte az apjától, hogy együtt utazzák be Budapestet... Ezzel szemben a kreatív elfoglaltságok nem érdekelték, és a mesék sem kötötték le, de egyébként ugyanolyan gyerek volt, mint a kortársai. A fordulat az általános iskola harmadik osztályában következett be, amikor a tanítónő azt javasolta, hogy vigyük el Áront egy tehetséggondozóba. Akkor már látszott, hogy a fiam matematikából igen kiemelkedő. Az ottani szakember tanácsára kerestünk egy mentort a gyerek mellé, aki aztán két és fél évig foglalkozott vele.

Dilemma a gimnázium kapujában

Az édesanya elmondása szerint a középiskola kiválasztásakor több lehetőség is felmerült azzal kapcsolatban, hogy a fia melyik hatosztályos gimnáziumban tanuljon tovább.

„Ha most azt kérdezed, hogy Áron mennyire különbözik a kortársaitól, azt mondom: egy picit más, mint egy átlagos tizedikes, de azt gondolom, hogy az ő iskolájukban minden diák más egy kicsit.”

– Áron mindig nagyon érzékeny gyerek volt – teszi hozzá Tamara. – Ráadásul az általános iskolában hozzászokott ahhoz, hogy matematikából ő a legjobb, és emiatt volt bennem némi félelem: nem tudtam, hogy a fiam miként kezelné azt a helyzetet, ha egy kifejezetten erős iskolában és osztályban csak a középmezőnybe, netán az alsó harmadba kerülne. Ezért is merült fel bennünk másik lehetőségként egy szintén jó hírű „sima” gimnázium, ahol jó eséllyel továbbra is a legjobbak között lehet. Ez volt a legfőbb dilemmánk, és mivel egy ilyen döntés óriási felelősség, ezúttal is szakember segítségét kértük. Szűcs Imre, az Aranyelme Tehetséggondozó Egyesület vezető pszichológusa, bár megerősítette, hogy Áron egy különösen érzékeny gyerek, a budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumot javasolta, mondván, a fiunk sehol máshol nem kapja meg azt a szintű tudást matematikából, amit ott szerezhet.

– Nagy örömünkre az iskola beváltotta a hozzá fűzött reményeinket. Áron nagyon szereti, jól érzi magát abban a közegben, és az osztályban a hat legjobb tanuló között van – újságolja Tamara. – Rendszeresen indul a legnevesebb hazai matematikaversenyeken, és mindenhol előkelő helyen végez, emellett külföldi táborokban is részt vesz. A fiamnak van egy több száz matekkönyvből álló könyvtára, amire különösen büszke. A könyvek jó része angol nyelvű, mert a gyerekem jól beszél angolul. Emellett az informatikában is jeleskedik, nem utolsósorban a sportban is komoly eredményeket ért el. És ha most azt kérdezed, hogy Áron mennyire különbözik a kortársaitól, azt mondom: egy picit más, mint egy átlagos tizedikes, de azt gondolom, hogy az ő iskolájukban minden diák más egy kicsit. Ami biztos: azt az örömöt és sikerélményt, amit egy bonyolult matematikai feladat megoldása okoz számára, jelenleg semmi más nem tudja megadni neki.

„A majdani kiválóság ígérete”

Áron történetét hallgatva az első, amit e téma kapcsán célszerű meghatározni: mit nevezünk egyáltalán tehetségnek?

– A majdani kiválóság ígéretét – fogalmazza meg lényegre törően Szűcs Imre, az Aranyelme Tehetséggondozó Egyesület vezető pszichológusa. – A tehetség egy olyan ritka, korai életszakaszban tetten érhető, jelentős többletadottság valakiben, amely magában hordozza annak az ígéretét, hogy az illető a jövőben valamely területen kiemelkedő teljesítményt fog produkálni. A képességek egy része objektív eszközökkel már gyerekkorban mérhető, más részük a gyerek erőteljes belső cselekvésigényéből, eredeti látásmódjából, társainál gyorsabb, meredekebb fejlődéséből következtethető ki. Mind a tehetséget, mind a tehetséges embereket számos tévhit, téves sztereotípia övezi, ezek miatt hajlamosak lehetünk például a tehetségeseket nehezen beilleszkedő csodabogaraknak, vagy éppen deviáns működésűnek gondolni.

Elfogultság vagy valódi többletképesség?

– Akkor fogalmazódik meg bennünk szülőként, hogy a gyerek tehetséges, ha látjuk, hogy valami nagyon könnyen megy neki, valamiben nagyon gyorsan fejlődik, vagy valamivel (kivéve a képernyőt) kitartóan, elmélyülten foglalkozik – magyarázza a szakember. – Ez egyáltalán nem jelent bizonyosságot: részben elfogultak vagyunk gyermekeinkkel, részben legtöbbször nincs rálátásunk, sem összehasonlítási alapunk arra, hogy az adott korban mi számít könnyednek, gyorsnak, egyáltalán mi fontos, és mi nem fontos a gyerek fejlődésében.

Nem könnyű tehát megállapítani, hogy amit szülőként tehetségnek gondolunk, csupán elfogultság a részünkről vagy valódi többletképesség.

– Nagyon fontos, hogy legyen valamilyen objektív külső mérce – hangsúlyozza a pszichológus. – Szülőként dolgunk, hogy elfogultak legyünk a gyerekünkkel, ezt a pozitív torzítást az iránta érzett feltétel nélküli szeretetünk táplálja. Nem szabad ugyanakkor sem vaknak lennünk, sem saját vágyainkat, forgatókönyveinket ráerőltetnünk a gyerekre, mert ezekkel akár árthatunk is a neki. Objektív mérce lehet egy szakember, aki sztenderd eszközökkel képes összehasonlítani gyerekeket adottságaik, képességeik fejlődése mentén, de lehet valamilyen megmérettetés is: a gyerek előbb-utóbb hozzá hasonlóan szülei által tehetségesnek gondolt társak közé kerül, ahol megmérettetik. Sok szülő csak ilyenkor szembesül (pozitív vagy negatív értelemben) gyereke valódi adottságaival.

„A tehetség lehetőséget ad, nem kötelezettséget!”

– A képességek, adottságok egy jól körülhatárolható része (különösen az intellektushoz, iskolai beváláshoz kapcsolódóak) hat-hét éves kortól objektív eszközökkel mérhető. Ilyen objektív felmérés például a Nagy Kép. Művészeti, zenei és sport vonalon művészeti műhelyek, zenetagozatos iskolák, sportegyesületek “kicsikkel” foglalkozó szakembereinek van „szeme”, vagy éppen füle a tehetségesekhez – mondja Szűcs Imre.

„Szülőként a választási lehetőségeit nem beszűkíteni, hanem kitágítani a feladatunk!”

– Ha kiderül, hogy egy gyerek tehetséges valamiben, támogatni kell abban, hogy megtapasztalhassa kiválóságát, és biztosítani számára a fejlődéséhez legmegfelelőbb környezetet: iskolát, mentort, szakkört, edzőt, csapatot, hasonszőrű gyerekek társaságát. Erőltetés nélkül érdemes felkínálni számára a lehetőségeket, amelyek révén fejlődhet és csilloghat, emellett hagyni kell őt pihenni, gyereknek lenni is. Ha a gyerek ellenáll, ne legyünk erőszakosak, a képességei nem vesznek el akkor sem, ha nem körülöttük forog a világ. Fontos szem előtt tartani, hogy a tehetség lehetőséget ad, nem kötelezettséget! A képességtöbblet a gyereket szabad választásában nem korlátozhatja. Szülőként a választási lehetőségeit nem beszűkíteni, hanem kitágítani a feladatunk!

Tanácsok az iskolaválasztáshoz

A pszichológus úgy véli: általános iskolát a gyerek terhelhetőségének, figyelmi kapacitásának, kudarctűrésének, illetve az írás, olvasás, értés, számolás sikeres elsajátítása szempontjából fontos, kívülről nem látszó részképességei alapján érdemes választani.

– Tévhit, hogy az okos gyerek hamarabb iskolaérett! Miközben értelmességét nem veszítheti el a gyerek egy plusz óvodai év alatt, éretlenségéből rengeteg frusztrációja, elakadása származhat, ha túl korán küldik iskolába – hívja fel a figyelmet. – Középiskolát elsősorban a gyerek ambíciói alapján érdemes választani, nem minden okos gyerek vágyik egyformán a nagy terhelésre. Az menjen erős középiskolába vagy éppen taposómalomba, aki szeret tanulni, élvezi a nagy terhelést, és motiválja az ötös-szerzés. Azok az okos gyerekek, akiknek púp a hátán a tanulás, és akiket nem elsősorban az ötösök ambicionálnak, teljesen jól elműködnek majd egy átlagosan erős középiskolában úgy, hogy a tanulás mellett hobbira, kamasznak lenni is lesz idejük, energiájuk.

Sok múlik a pedagóguson is

A kiemelkedően tehetséges gyerekek szüleiben óhatatlanul felvetődik a kérdés: elkerülhetik-e, hogy csemetéjüket a vele egykorú társai kiközösítsék és különc csodabogárnak tartsák.

– Igen, amennyiben ők, a szülők nem látják, illetve nevelik annak – vélekedik Szűcs Imre. – A furcsaság nem a tehetség szükséges velejárója, a furcsa gyerekek között is van átlagos, vagy éppen gyenge képességű. A kiemelkedő képességek önmagukban nem adnak okot a kiközösítésre, a gyerekek jellemzően inkább respektálják ügyesebb vagy okosabb társaikat. Ha viszont a gyereket saját különlegességét sulykolva – „zseni vagy, jobb vagy, mint a többi” stb. – nevelték, és nem engedték átlagos gyerekek közé, ne csodálkozzunk, ha nehezen fog az iskolában barátot találni. Nem az fog számára elakadást okozni, amiből több van neki, hanem az, amiből kevesebb. A kiközösítés nagyban múlik a pedagóguson is, a tanító, a tanár sokat tehet érte, hogy az osztályába járó gyerekek egymás ilyen vagy olyan különbözőségét elfogadják, és minden gyerek hasznosnak, értékesnek érezze magát.

(fotó: Shutterstock, privát)

tehetségkamasz