A közlemény szerint a program a 17-23 éves, kiemelkedően tehetséges hazai és határon túli magyar fiatalok részvételét támogatja a legrangosabb külföldi felsőoktatási intézmények felvételi eljárásában a 2021/2022-es tanévre. A pályázatra a jelentkezéseket 2021. április 15-ig, de legkésőbb a keretösszeg kimerüléséig várják.

Mint írták, a pályázaton hétszázezer forintig igényelhető vissza nem térítendő támogatás egyebek mellett a felvételi eljárás díjára, nemzetközi nyelvvizsga díjára és utazási költségre.

November 3-án második alkalommal hirdette meg a Nemzeti Tehetség Központ a Stipendium Peregrinum ösztöndíj pályázatát a családokért felelős miniszter támogatásával.

A pályázat benyújtásának határideje első körben november 17-én járt le. Az első benyújtási határidőig összesen 21 pályázat érkezett, és ebből 17 pályázatot talált szakmailag támogatandónak a bírálóbizottság.

Würtz Csilla, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetőjét idézve a közleményben azt írták: szeretnénk, ha minél többen értesülnének az ösztöndíj lehetőségéről. Habár aktuálisan online oktatás van a közép- és felsőoktatási intézményekben, az ösztöndíj segítséget és egyben lehetőséget ad azon fiataloknak, akik a legrangosabb külföldi egyetemeken szeretnének tanulni, és a céljuk, hogy a megszerzett tudást később Magyarországon hasznosítsák.

Az ösztöndíjprogram részteleiről, és kibővített támogatási lehetőségeiről bővebb információ a Nemzeti Tehetség Központ oldalán érhető el.

(A fotó idén júliusban, a Stipendium Peregrinum ösztöndíjak nyerteseinek megismertetésére szervezett sajtótájékoztatón készült.)