– Kevés gyermekorvos véli úgy, hogy a túlsúly és az elhízás következményei már egész kis korban is jelentkeznek, tanulmányunk azonban azt mutatja, hogy tévednek. Véleményük akadályozza a probléma megelőzését és kezelését – mondta Inaki Galán a Madridi Autonóm Egyetem kutatásvezetője.

A gyermekkori elhízást vizsgáló kutatásban a madridi régióban élő 1796 gyermekek adatait nézték, először négyéves, majd hatéves korukban.

Az adatokból kiderült, hogy annak a gyermeknek, aki négy- és hatévesen túlsúlyos vagy elhízott volt, két- vagy háromszor nagyobb eséllyel volt magas a vérnyomása, mint normális súlyú kortársainak.

Azoknak a gyermekeknek, akik négyévesen túlsúlyosak voltak, hatévesen azonban már normál súlyúak, hasonló volt a vérnyomása, mint azoknak, akiknél mindkét életkorban átlagos testtömeget mértek.

Egy göttingeni gyermek- és ifjúsági kardiológiai prevenciós klinika vezetője, Martin Hulpke-Wette nagyon lényegesnek tartja a tanulmány eredményeit, praxisából tudja, hogy már a gyermekeknél is fontos, az egészséget befolyásoló tényező a túlsúly és a magas vérnyomás.

Véleménye szerint sürgős politikai beavatkozásra lenne szükség: sok élelmiszer - különösen azok, amelyeket kifejezetten a gyermekeknek szánnak - túl sok cukrot tartalmaz, ezt a többség nem tudja.

– Minden páciensnek táplálkozási tanácsadást kell tartanom – hangsúlyozta Hulpke-Wette, aki hozzátette, hogy a 2-es típusú diabéteszt leginkább a helytelen táplálkozás okozza.

(Fotó: shutterstock)