A műsorban elhangzott, hogy elindult a fiatalok külföldi nyelvtanulási programjának hivatalos honlapja, azt a www.knyp.hu címen lehet elérni.

Bartos Mónika közlése szerint a program célja, hogy felkeltse az érdeklődést a nyelvtanulás iránt. Ugyanakkor tudatosítani kell azt is, hogy ez nem egy osztálykirándulás, hiszen a kéthetes kurzusok nagyon intenzívek: a diákok délelőtt nyelvórákon, délután pedig kulturális programokon vesznek részt, a hétvége egy napján kirándulást is szervez a nyelviskola.

Hozzátette, a honlap tájékoztatójában is szerepel, hogy sok helyen családoknál szállásolják el a diákokat, így a kurzus teljes ideje alatt gyakorolhatják a választott nyelvet.

A témában hétfőn tartott sajtótájékoztatón Bartos Mónika elmondta azt is, a honlapon egyelőre 149 angol, 26 német és 21 francia nyelviskola szerepel – mind minőségi és akkreditált nyelviskolák –, melyeknél több mint 5300 angol, 460 német és 360 francia kurzus közül lehet választani, a kínálat január közepéig folyamatosan bővül.

(fotó: Shutterstock)