csalad.hu - Közétkeztetésben dolgozó séf nyerte a „ Főzz másképpen! „ receptversenyt
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Közétkeztetésben dolgozó séf nyerte a „ Főzz másképpen! „ receptversenyt

Kor Kontroll Társaság
2019. nov. 27. 7:00
Életmód

Pákozdi Norbert végzett az első helyen a Magyar Elhízástudományi Társaság és a Kor Kontroll Társaság receptversenyét.

Az okleveleket a két társaság elnöke: Dr. Halmy Eszter és B. Király Györgyi adta át a MET XXVII. kongresszusán Budapesten.

A kongresszuson elhangzott, hogy 2030-ra 3,3 milliárd lesz az elhízottak, vagy túlsúlyosok száma világszerte, a túlsúlyosság Európa egyes országainak teljes lakosságát érintheti.

A magyar felnőtt lakosság 70%-a túlsúlyos, vagy elhízott, a trend pedig növekedést mutat. Mivel az OECD kimutatása szerint Magyarország Európa legelhízottabb nemzete, a verseny szervezői szerint vélhetően vonatkozik majd ránk is a prognózis, ha nem próbáljuk meg biztosítani az elhízott betegek méltányos és igazságos egészségügyi ellátáshoz történő hozzáférését, valamint divattá tenni az egészséges étkezést és a mozgást.

Ezért írta ki a két társaság immáron negyedszer hagyományostól eltérő receptversenyét a testsúlymegőrző, testsúlycsökkentő receptek ismerőinek és használóinak, akik testsúlyuk rendezésével hozzájárulnak a túlsúlyhoz és az elhízáshoz társuló betegségek megelőzéséhez, vagy visszafordításához.

A „Főzz másképpen!„ receptversenyre 119 pályázat érkezett Miskolcról, Debrecenből, Orosházáról, Békéscsabáról, Szegedről, Kecskemétről és persze kistelepülésekről is. A verseny idei nyertese a közétkeztetésben dolgozik. 40000 gyermek és felnőtt étkeztetéséről gondoskodnak, így egyáltalán nem mindegy, hogy milyen szokásokat erősítenek, mennyire egészséges ételeket tesznek fogyasztóik elé.

A 2. helyezett 150 kilóról indult, és amikor már nem volt képes egy zöld-lámpányi idő alatt átérni az úttesten radikális életmódváltásba kezdett. Több mint 50 kilót fogyott, biciklizik, fut és dietetikusa tanácsai alapján a maga által továbbfejlesztett recepteket használja hétköznapjaiban. A remek receptek beküldői között ott voltak nagymamák, háziasszonyok, újságírók, de megjelennek a szakma képviselői: dietetikusok, táplálkozástudományi szakemberek, személyi edzők, háziorvosok is.

A 10 nyertes pályázó és nyertes recept:

1. Pákozdi Norbert séf/ Budapest

Sertésszűz zöldfűszeres kéregben káposztás burgonyaropogóssal, édesköményes céklasalátával

2. Vágvölgyi Tamás életmódváltó/ Budapest

Okospogácsa

3. Bahul Krisztina újságíró- szociológus/ Miskolc

Póréhagymás kókusztejszínes busa, sült gyökérzöldségekkel, hajdinával és fermentált répa/zellerrel

4. Honfi Bernadett dietetikus és közgazdász/ Budapest

Sütőben sült reform töltött-káposzta

5. Raj Regina egészségfejlesztő, edző/ Budapest

Fitt vagdalt céklaágyon

6. Starkné Szabó Eszter dietetikus /Budapest

Sajtos kölesropogós mentás zöldborsókrémmel és friss salátával

7. Forján Petra táplálkozási és mozgás tanácsadó/ Gyula

Zabfasírt sült céklával és sütőtökkel

8. Dr. Peresa Magdolna háziorvos/ Budapest

Lazac bohémia

9. Mészáros László és Mészáros Tünde / Orosháza

Csicsókapüré (mártogatós) zeller chipsszel, vagy párolt zöldségkörettel, kukoricadarába forgatott ponttyal

10. Balogh Györgyi pénzügyi tervező/ Budapest

Citromos-almás Zabálom

A receptek a Kor Kontroll Társaság és a Magyar Elhízástudományi Társaság portáljain lesznek elérhetőek.


(Fotó: Shutterstock)