csalad.hu - Könnyek és mosolyok – dokumentumfilm készült a nevelőszülőségről
CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Könnyek és mosolyok – dokumentumfilm készült a nevelőszülőségről
Muhari Judit
2020. márc. 4. 15:00
Kisgyermeket nevelünk
A nevelőszülői családok munkáját mutatja be a Befogadottak című dokumentumfilm, amelynek premierjét kedd este tartották az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A 35 perces alkotást Lakatos András rendezte, főszerkesztője Varga Kriszta.

Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár a vetítés előtt felidézte, hogy 2018-ban kezdték el a figyelemfelhívó programot, azóta mind a 20 megyében találkoztak szülőkkel, gyerekekkel. Azért akarták ezt a hivatást reflektorfénybe állítani, mert ezen keresztül lehet a legjobban megmutatni, hogy a szociális területen dolgozók mi mindenen mennek keresztül. Úgy fogalmazott: van benne könny és öröm is.

Megérezte, hogy itt kapja meg az anyai szeretet

A filmben nem mindennapi sorsokat, történeteket mutattak be az alkotók három család életén keresztül. Rozália Márkot, Martint és Zolikát neveli férjével. Korábban nevelőotthonban dolgozott, ott szeretett bele a két nagyobb fiúba. Martint és Márkot az óvodából vitték be az intézménybe. Édesapjuk később öngyilkos lett, az anya pedig élethelyzete miatt nem vihette haza őket. Márk 5,5 éves, Martin 3 éves volt, amikor hozzájuk költöztek 2005 március elsején. Márkó először ellenségesen viselkedett Rozáliával, miközben az apával nem. Aztán megérezte, hogy hozzájuk tartozik, Rozáliától kapja az anyai szeretetet. Rozália egyébként jó kapcsolatot ápol az édesanyával is. A fiúk később hozzá költözhettek volna, de az édesanya azt mondta, hét év alatt Rozáliánál lettek emberek a fiai, maradjanak ott.

„Jó döntést hozott, amikor elhagyott”

Ági két saját, felnőtt gyereke mellett vállalta a nevelőszülőséget. Szerinte, ha valaki így dönt, azt a családnak, testvéreknek, a nagyszülőknek, a szomszédoknak is el kell fogadniuk. Elmondta, hogy a lakókörnyezetük miatt roma származású gyerekeket biztosan nem szerettek volna. Aztán a fénykép alapján mégis beleszerettek a lányokba a férjével. Az egyik lány, a ma már tanítóképző főiskolára járó Klaudia nehezen illeszkedett be, azt mondta, ő idegennek érezte magát a családban. Nem hagyta, hogy ölelgessék, szeressék. 12 éves kora után tudta Ágiékat szüleiként kezelni, szeretni. Elmesélte, hogy hajléktalanszállón találkozott az ott élő édesanyjával, aki nem ismerte meg a saját lányát. Mint mondta, nem haragszik rá, mert ha nem csinálja meg a ballépéseket, akkor Klaudia most nem itt tartana. „Jó döntést hozott, amikor elhagyott”.

Küldetés, misszió, munka

Tímeáék két fiút nevelnek. Ő úgy fogalmazott: a nevelőszülőség küldetés, misszió és munka.

András Kata gyermekvédelmi szakember is megszólalt a filmben. Elmondta, hogy aki nevelőszülő szeretne lenni, annak először a nevelőszülői hálózatot kell felkeresnie. A folyamat része a környezettanulmány, a pszichológiai vizsgálat és egy tanfolyam.

Ezek a cikkek is érdekelhetik: Az életre tanítani a bajbajutottakat; Hogyan válhatunk nevelőszülővé? – Ami biztosan kell hozzá: nagy szív!

(fotó: facebook.com/neveloszuloiprogram)