csalad.hu - Kesztyűs kézzel #4. rész – De jó együtt lenni… és kegyetlen nehéz is!
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Kesztyűs kézzel #4. rész – De jó együtt lenni… és kegyetlen nehéz is!

Békési Erika
2020. márc. 20. 10:00
Otthon a család

Amikor ezt a cikket írom, még kora reggel van. A két kicsi tévézik, a nagyok alszanak. A férjem füzetekbe másolja ki a gyerekeink mai iskolai feladatait, mert végre beindult az „oktatás”. Egy hét alatt felborult az életünk, amit most igyekszünk újraírni – így kezdi bejegyzését újságírónk, Erika, aki elmeséli, hogyan is zajlik az élet egy négy – fiú! – gyermekes családban.

Együtt lenni jó

De nagyon jó!!! Igen, tényleg nagyon jó együtt lenni, amikor van idő arra, hogy felkészüljek rá, hogy heteken keresztül mindenki itthon lesz. Hogy mostantól úgy kell elvégezni a munkahelyi feladatokat a férjemnek és nekem, hogy közben itthon van négy gyerek, akiknek meg kell tanulnia sokhetes tananyagot, akik naponta ötször éhesek, és akik délutánonként nem tudnak a megszokott edzéseikre menni. Dolgozz, taníts, főzz, foglalkozz a gyerekekkel, figyelj a háztartásra, és közben ne menj sehova, és senkitől ne kérj segítséget – ez a sokkom oka. A koronavírusos „Maradj otthon!” első napjait éljük hatfős családunkkal, és egyelőre a döbbenet, az ijedtség, és a felfoghatatlanság érzésénél járunk. Meg kell szervezni a családi életet, egészen új keretek között, mint amiben eddig éltünk. És most minden rajtunk, szülőkön múlik…

Kellenek a fix programok!

„nagy öröm, hogy az estébe mindig belefér valamilyen közös családi együttlét – ez számunkra a koronavírus pozitív oldala”

Abban egyetértünk a férjemmel: a legfontosabb feladatunk, hogy kereteket adjunk a napjainknak. Mindenkinek fontos ez, de négy fiúgyerekkel még inkább szükségesek a szabályok a totális hangzavar, a teljes káosz és a folyamatos boltba járás elkerülése érdekében. Nálunk az első sarokpont a reggel! Kitűztük, hogy kilencig mindenkinek fel kell öltöznie és meg kell reggeliznie, ami nagy érvágás a nagyoknak, mert azt jelenti, hogy addigra fel kell kelni… Reggeli után mindenki nekiáll az iskolai feladatoknak. Miután nem mehetünk sehova, a napjainknak egyetlen kötött időpontja maradt, amibe kapaszkodhatunk: a ciszter gimi déli imája a nappalinkban elimádkozva. Mire ennek vége, a jótündérnek köszönhetően – szerencsés esetben – az ebéd is készen van. A konyha romokban, de az étel finom. A háziasszony reménykedik, hogy holnapra is marad belőle valamennyi… Délután játék, mindenféle formában – a sok gyerek szerencsére sosem tud együtt unatkozni. És igen, nagy öröm, hogy az estébe mindig belefér valamilyen közös családi együttlét – ez számunkra a koronavírus pozitív oldala.

Házitanítók lettünk

Én még mindig nem fogtam fel, hogy a távoktatás igazából azt jelenti, hogy a szülők tanítják a gyerekeket! Mert egyedül a nagygimisünk képes önállóan és megbízhatóan átlátni a kapott táblázatokat, és elvégezni a feladatait. Persze vannak tárgyak, amibe neki is be kell segítenünk, de a többiek mellett szinte állandóan jelen kell lennünk! Én lettem a humán tanár, a férjem a reál – ezt vajon minden család meg tudja oldani a munka és a többszörösére megnövekedett itthoni feladatok mellett? Én naivan azt hittem, hogy videókat fogunk kapni, amin a tanárok elmondják a tananyagot, és a gyerekek aztán házi feladatot kapnak. Ez így némiképp egyszerűbb lett volna… Mert igen, azelőtt is szoktunk segíteni a gyerekeinknek a tanulásban, de hogy mi tanítsuk meg a felszín- és térfogatszámítást, a nyugatrómai birodalom bukását, együtt végezzük el a János vitéz összefoglalását, megtanítsuk a ty betű-t, a tizesátlépéses kivonást, a német rendhagyó igéket, a forgatónyomatékot, a névszói-igei állítmányt, és Amerika földrajzát is? És még száz dolgot! Ugye indokolt, hogy megijedjek? De hát ez van, csütörtökre végre összekanalaztuk az összes gyerek különböző rendszerekbe való belépési kódját és jelszavát, illetve egészen nagy beruházással vettünk egy laptopot. Konkrétan erre sem készültünk a múlt héten! Eddig nem hiányzott, mert a „nyomkodás” nem volt jelentős tevékenység a fiúknál, a négyből csak kettőnek van telefonja. Viszont a legtöbb feladat ezekről a kis képernyőkről szinte követhetetlen – mások ezt hogyan csinálják? Mindenkinek van otthon egy csomó felesleges számítógépe a gyerekek számára? Vagy lehet, hogy a koronavírus kifejezetten jót tesz a laptopbiznisznek…

Mi bizony bevásároltunk!

„a napi ötszöri étkezéshez lennie kell otthon tartaléknak”

Fura a magyar társadalom. Az elmúlt hetekben ciki volt az az ember, aki előre bevásárolt. Aki 10-20 kiló lisztet vett. Azt mondták, nem is sütnek ennyi kenyeret az emberek. Közben az is rossz, ha kimegyünk az utcára. Na, akkor hogy is van ez? Otthon van az egész család, mindenki napi ötször eszik. De az öt étkezéshez lennie kell otthon tartaléknak! A megmondó emberek szerint felelőtlen vagy, ha naponta mész boltba, de röhejes vagy, ha készleteket tartasz otthon… Én bevallom, hogy egészen nagy tételben bevásároltunk. Igaz, hogy mi az átlagosnál akkor is sokkal nagyobb adagokat veszünk, amikor nincs vírusveszély, mert szoktam főzni, és sokan vagyunk. Nálunk egy egészséges, edzős napon 3 liter tej elfogy. Tegnap másfél kiló lisztből csináltam nokedlit két ebédre, virsliből egy vacsorára 20 darabot szoktam megfőzni. Kifliből, kenyérből sem kicsi térfogat, amit megeszünk. Szóval kissé dühös és szomorú tudok lenni, amikor a lisztet és a tejet kartonszámra vásárló „túlaggódó” embereket leszólják! Mindenki másképp csinálja a tartalékolást is, hadd ne kelljen szabadkoznom azért, mert én így látom jónak!

Ibolyaillatban bicikliztünk

Rettegve vártuk a rendkívüli miniszterelnöki bejelentést, mert félünk a kijárási tilalomtól. Pedig kertes házban lakunk, és kosárpályától focikapuig mindenünk megvan benne, ami a fiúknak jól esik. De az, hogy kimenjünk sétálni, biciklizni, vagy az utcára focizni és tollasozni, nagyon fontos nekünk. Vagy a nagyszülőket a kertjükben, tisztes távolságból üdvözölni, és nekik egy kis péksüteményt vinni! Szóval fellélegeztünk, amikor nem kaptunk újabb szigorítást, és focilabdákkal felszerelkezve biciklizni mentünk. Míg a fiúk elöl suhantak, én hátul nyugodtan tekertem. Közben mosolyogva számoltam: az úton hatszor csapta meg tömény ibolyaillat az orromat! Gyönyörű, különleges tavaszi érzés volt! Teljesen elfeledkeztem a szomorú és képtelen világhelyzetről, mindaddig, amíg eszembe nem jutott, hogy elfogyott a sampon, és útközben beszerzek egyet az illatszerboltban. Aztán rájöttem, hogy délután három után ez manapság nem biztos, hogy lehetséges…

Ezek a cikkek is érdekelhetik még a csalad.hu-n: